2022. augusztus 8. hétfő
László

Meteocunami Írországban

2022. június 29., 11:00
Meteocunami Írországban

Délkelet-Írország partjainál egy igen érdekes és ritka jelenség volt megfigyelhető június 18-án. A kora reggeli órákban úgynevezett meteocunami alakulhatott ki, mely ugyan ezen a területen előfordul, de közel sem ilyen mértékben, és jellemzően télen. 

kép: rmets.onlinelibrary.wiley.com

A meteocunami egy olyan cunami, melyet a légkör nyomásváltozásai hoznak létre. Ebben az esetben ez egy hirtelen és igen nagy mértékű árapály tevékenységben mutatkozott meg. 30 percen belül kétszer is lejátszódott az árapály. 

 

 

 

A mértéke sem volt éppen megszokott, hiszen 5 perc alatt 1,5 métert csökkent a vízszint. Ennek megfelelően a sodrás is elképesztően nagy volt. Egy olimpiai úszó nagyjából 8 km/h-ás sebességet képes produkálni, a víz pedig mintegy 11 km/h-ás sebességgel húzódott vissza. 

kép: David Edwards- West Cork Charters

A meteocunami hatása a partokra nézve is romboló, hiszen jelentősen felerősíti az eróziót, de a vízen horgonyzó hajóknak sem tesz kifejezetten jót. A sodrás és a szintváltozás hatására sok hajó megdőlt, a kisebbek, part közelében horgonyzott hajók pedig megfeneklettek. 

kép: irishmirror.ie

lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek