Április 20. Szombat, Tivadar

Megduplázódott az 50°C-os maximumokat produkáló napok száma

Világidőjárás
2021. szeptember 15. 08:00
null

A nyárban a legjobb a sok napsütés és a kellemes meleg. Ez az utóbbi azonban egy szubjektív fogalom, hiszen nem mindenkinek ugyan azt jelenti a kellemes. Sokan kiegyeznének nyaranta a 28°C körüli maximumokkal, mások a 35°C-ot is jól viselik.

kép: Shutterstock

Az utóbbi időben azonban egyre többször fordul elő, hogy hazánkban is 40°C-ot közelíti a hőmérő higanyszála, ami azért a legtöbb ember számára már sok, és inkább a légkondicionált helyiségek nyugalmát keresik.

kép: bbc

A bbc elemzése alapján pedig azt is ki lehet mondani, hogy a bolygón az 50°C-os hőmérsékletet is elérő napok száma megduplázódott 1980 óta. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy míg 1980 és 2009 között az ilyen napok száma 14 körül alakult, addig 2009 és 2019 között már 26 volt az átlagos érték.

A szakértők pedig nem akartak kiskapukat hagyni, így Dr. Friederike Otto, az Oxfordi Egyetem Környezeti Változási Intézetének igazgatója egyértelművé tette, hogy ennek az emelkedésnek az oka kizárólag a fosszilis energiahordozók égetésének tudható be.

kép: Reuters

Az ilyen extrém magas értékek a Közel-Keleten és néhányUSA-belirészen figyelhetőek meg, de sajnos az utóbbi években azzal is számolni kell, hogy már máshol is megközelíti az 50°C-ot a hőmérő higanyszála - gondoljunk csak az olaszországi 48,8°C-ra, vagy a kanadai 49,6°C-os hőségre. És ha a forró területeken kívül is emelkedik a hőmérséklet, vajon meddig kúszhat a higanyszál az eleve extrém értékeket produkáló területeken?

kép: min.news

lead kép: AFP

50°ChőségvilágMagyarországmelegember