Április 20. Szombat, Tivadar

Már bennünk van a mikroműanyag…

Érdekesség
2018. október 26. 12:00
null

A műanyagszennyezés egy viszonylag új válfaja a mikroműanyagok jelentette probléma. Hogy ez milyen hatással lehet ránk, emberekre nézve, egyelőre kérdéses.

Mindenhol – bennünk is

A mikroműanyagok felbukkanása nem újkeletű dolog. Tulajdonképpen az egyszerű használati tárgyaink és az ipari eszközök kopásakor keletkező, 5 mm-nél kisebb részecskékről van szó. Sajnos a műanyagok virágkorában még senki sem gondolt arra, hogy mi lesz velük később. Egy része ugyanis ezeknek az anyagoknak nem bomlik le, sohasem. Egyben azonban nem marad, hiszen a környezet, a szél a víz, a napsütés ezeken is érezteti hatását, így aprózódnak. Egyre kisebb szemcsékként jelennek meg, így pedig olyan helyekre is eljutnak, ahova álmunkban sem gondoltuk volna.

kép:thedodo.com

Egy ideje már tudjuk, hogy a tengeri élőlények rengeteg műanyagot nyelnek – és sajnos el is pusztulnak tőle. Madarak, halak, bálnák – minden élőlényre hatással van a mikroműanyag szennyezés. Az ember pedig fogyaszt halakat, így ma már kimutatható, hogy a mikroműanyagok bennünk is jelen vannak.

Tanulmány bizonyítja, hogy van, de mit okoz?

A Bécsi Orvosi Egyetem és az osztrák Szövetségi Környezetügyi Hivatal egy próbatanulmányt tett közzé. Ebben nyolc eltérő nemzetiségű, 33 és 65 év közötti ember kértek meg, hogy egy hétig jegyezzék le, mit esznek, és adjanak minden nap székletmintát. A résztvevők mindegyike evett csomagolt ételt, és egyikük sem volt vegetáriánus.

A tanulmányban leírták, hogy minden résztvevő szervezetében, illetve a székletmintákban kimutatható a mukorműanyagok jelenléte, vagyis ma már kijelenthető, hogy azok az emberekben is jelen vannak. Ezzel persze óvatosan kell bánni, hiszen a tanulmány rendkívül kicsi merítéssel dolgozott, és messze nem átfogó, mindenesetre aggodalomra ad okot.

kép:sustyvibes.com

Jelenlegi ismereteink szerint a mikroműanyagok nem jelentenek egészségügyi kockázatot az ember számára. Biztosat azonban csak néhány 10 év távlatából lehet majd mondani ezzel kapcsolatban, addigra azonban a szennyezettség szinte már jóval magasabb lesz a mostaninál.

Kikerülni a szemcséket nagyon körülményes, hiszen a legtöbb élelmiszerben, a palackozott, sőt, sok helyen még a csapvízben is megtalálhatóak. Úgy tűnik, marad a várakozás, és a drukk, hogy ne legyen baj, addig pedig a műanyagok felhasználásának drasztikus csökkentése a feladat, minden egyes ember számára!

lead kép:dw.com

műanyagállatszemétembermikroműanyagélet