Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Levegőből gyémánt? Igen!

Zöld zóna
2021. május 10. 11:00
null

A gyémánt a lányok legjobb barátja - szól a dal, és bár erős túlzás, a gyémántok iránti érdeklődés igen hosszú ideje töretlen. Az értékük a ritkaságuknak köszönhető, de sajnos egy-egy szép kőhöz sokszor rengeteg vér és rombolás is tapad.

A gyémánt ára

Nem is egy film foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi is az igazi ára a gyémántnak. Hiszen azon túl, hogy nagyon sok pénzt kérnek el érte, megnyomorított emberi sorsok sora is kapcsolódik a fénylő kövekhez. A bányászok sokszor gyerekek, akiket nem csak pénzügyileg használnak ki – a bérük nevetségesen alacsony, sokszor nincs egy dollár sem naponta -, hanem szexuálisan is.

kép: Koichi Yajima/Getty Images

Angolában a gyémántbányászat miatti erdőirtások mértéke egyre csak nő, képesek a kövek érdekében egész falvakat kilakoltatni. Folyókat terelnek el a bányanyitásokhoz, mellyelkomplett ökoszisztémákat ítélnek halálra. Sierra Leone területén a bányászok több ezer meddő bányagödröt hagynak maguk után, mely a területet alkalmatlanná teszi arra, hogy oda az erdőségek és a vadállomány visszaköltözzön, de a művelése sem megoldható. És ez csupán néhány példa a hosszú sorból.

Laborgyémánt

Az, hogy a gyémántokat el lehet készíteni a laborban is, hatalmas lehetőség, amivel mára sok luxuskategóriás ékszercég is előszeretettel él. Nem csak azért, mert sokkal olcsóbb, hanem mert így termékeik joggal kaphatják meg a környezetbarát címkét, hiszen ez a módszer lényegesenkörnyezet-barátabba hagyományoshoz képest.

kép: newgrowndiamond.com

AzAethercég pedig egy kicsit még tol is a környezetvédelmi szekéren. Bejelentésük alapján elérték, hogy olyan gyémántokat legyenek képesek létrehozni, melyek alapanyaga nem földtani szén. Hogy akkor mi? Szennyezett levegő. Pontosabban magas CO2 koncentrációjú levegő, amiből napjainkban bőven akad. Leválasztó berendezésekkel és egy speciális szűrűvel teszik alkalmassá agyémántgyártásra, és a végeredmény is tökéletes.

Mivel egyre több luxusmárka kacsingat a mesterséges gyémántok felé, amivel erősen ösztönzik ezt a piacot. Szintén nagy lökést ad a mesterséges gyémántoknak, hogy lényegesen kisebb környezetkárosító hatásuk van, ez pedig napjainkban kiemelten fontos egyre több vásárló számára.

lead kép: Rich Dieckhoff

klímatermészetgyémántlevegőbányarombolás