Április 19. Péntek, Emma

Legtovább keleten esik

Előrejelzés
2021. szeptember 29. 18:00
null

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és délutánig sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Délután északnyugat felől csökken a felhőzet, de a keleti, északkeleti tájakon estig marad a csapadékos idő. Mindössze 13 és 17 fok között alakul a hőmérséklet. Hidegfronti hatás várható, az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.

Pénteken ahajnalban képződött pára-, és ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk, legalább pár órás napsütéssel. 19 fok köré erősödik a nappali felmelegedés. A délkeleti szél megélénkül.

Szombaton napos, gyengén felhős időre van kilátás, csapadék már nem alakul ki. Reggel párás lesz a levegő. A délkeleti szél egyre inkább megélénkül. Kellemes kora őszi idő valószínű 21 fok körüli maximumokkal.

Vasárnap fátyolfelhők zavarják az októberi napsütést, esőre nem kell számítani. A délkeleti szél továbbra is élénk, sőt néhol már erős lesz. 19-25 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn napközben egyre inkább megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon délutántól már elered az eső. A déli szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. 20-25 fok valószínű délután.

(észlelőnk korábbi fotója)

kellemesesőoktóberzápornapsütéshétvégenapos