2022. október 4. kedd
Ferenc

Legalább 500 házat fenyeget a Rices Fire Kaliforniában

2022. július 8., 08:00
Legalább 500 házat fenyeget a Rices Fire Kaliforniában

Kalifornia számára a nyári időszak a tűz szezonja is. Évről-évre hatalmas területek válnak a tűz martalékává, ami egyrészt nem meglepő, másrészt pedig a természet rendjének velejárója ezen a területen.  

Ez persze nem jelenti azt, hogy ennek nagyon örülnének a helyiek, és az emberi települések terjeszkedése a kialakuló tüzeket kiemelten veszélyessé is teheti. Ez igaz a június 28-án fellobbant, Rices névre keresztelt tűz esetében is. 

 

 

 

A Rice’s Crossing területén fellobbant lángok mintegy 200 hektárt pusztítottak el eddig, és igen intenzíven terjednek - éppen ez a baj. A tüzet a Yuba folyó választja el az azonos nevű megyétől, és egyelőre ez az, ami védi a területet. Ha a tűz átjut, abból hatalmas katasztrófa lehet, hiszen mintegy 500 épület, valamint központi elektromos vezetékeket, vízellátó rendszereket is érint, vagyis széles spektrumon okozhat kritikus károkat. 

A hatóságok munkáját segíti a megemelkedő páratartalmú levegő, ellenben a folyó kanyarulatai nem kedveznek a tűzoltásnak. Itt ugyanis a változó hőmérsékletű levegőből képződő szél iránya hirtelen változhat, mely a tűz terjedését kiszámíthatatlanná teszi. 

képek és lead kép: CAL FIRE Nevada-Yuba-Placer Unit

Ezek is érdekelhetnek