2020. december 5. szombat
Vilma

Lámpa, mely áram nélkül világít, és oxigént termel

2019. április 19., 09:00
Lámpa, mely áram nélkül világít, és oxigént termel

Két nagyon fontos célunk van a mostani korban: egyrészt a klímaváltozás megállítása, másrészt a világ energiaéhségének csökkentése, valamint megújulókkal való kielégítése. A két cél szorosan összefügg, de elképesztően nagy kihívás elé állítja a bolygó lakosságát, így minden megoldás, minden kis lépés sokat tehet hozzá az egészhez.

Fény, áram nélkül

Pierre Calleja biokémikus olyan megoldást talált, mely mindkét célnak tökéletesen megfelel. A tudós mikroalgák felhasználásával tervezett lámpát, melynek nem csak kellemes fénye van, hanem ráadásul áram nélkül működik.

kép: smithsonianmag.com

Ezt egyszerűen azzal lehetett elérni, hogy a mikroalgák azt teszik, amit szoktak, vagyis fotoszintetizálnak. A folyamatban szén – dioxidot vonnak el a környezetükből, miközben cukrot, és melléktermékként oxigént állítanak elő. Mindeközben a mikroalgák ráadásul a lámpából fényt is előcsalnak.

Nem is olyan kicsi az a segítség

A feltaláló lámpája nem csak azért különleges, mert fényt bocsát ki áram nélkül, hiszen erre a napelemes lámpák is képesek. Az igazi kuriózum a dologban a szén-dioxid megkötés, illetve annak mértéke.

A klímaváltozás elleni harcban csupán az egyik oldalt jelenti azt, hogy amennyire csak lehet visszafogjuk kibocsátásunkat az üvegházhatást okozó gázok terén. Már önmagában ez is egy hatalmas kihívás, de mindenképpen kevés lenne a cél eléréséhez. Ahhoz, hogy valóban képesek legyünk feltartóztatni a folyamatot, a légkörben felhalmozódott co2 eltávolításáról is gondoskodnunk kell. Ennek egyik lehetséges alternatívája lehet ez a lámpa.

kép: ec.europa.eu

Ha hinni lehet a pletykáknak és híreszteléseknek, akkor egyetlen ilyen modul 1 tonna co2 megkötésére képes évente. Az algák teljesítményét ismerve pedig ez nem lehetetlen. Mivel nem asztali lámpákról van szó, így tökéletesen alkalmazhatóak arra, hogy a köztereket éjjel megvilágítsák annyira, amennyire az szükséges – és akkor még csak az eredeti formáról beszélünk, nem számoltunk az esetleges fejlesztésekkel. Mindamellett, hogy a fényszennyezés problémáját is részben – igen nagy részben – sikerülne orvosolni, a zöldes fény tökéletesen beváltaná a hozzá fűzött reményeket. A lámpa beltéren is tökéletesen üzemel, vagyis kiegészítő világításként is megállja a helyét, vagy éjjeli megvilágítás is megoldható vele.

Hogyan világítana éjjel egy olyan lámpa, mely a fotoszintézisből nyer energiát? Úgy, hogy eleve beleépítettek egy energiatárolót is, vagyis ezzel sincsen már semmi dolgunk. Most már csak használni kell a lehetőséget.

lead kép: youtube.com