2023. január 29. vasárnap
Adél

Ködfelhős, igazi novemberi idő

2022. november 7., 18:00
Ködfelhős, igazi novemberi idő

Kedden reggelre szinte mindenhol rétegfelhő, illetve köd képződik, mely egész nap kitarthat. Lesznek azonban (főleg délen) derűsebb tájak is. Ködszitálás előfordulhat. 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet - a felhőzettől függően. A délies szél csak néha élénkül meg.

Szerdán északon tartósan borult, párás idő lesz; míg a déli területeken felszakadozhat a ködfelhőzet, és kevés napsütés is lehet. 9-18 fok valószínű, a tartósan borult tájakon marad 10 fok alatt a maximum. Néhol megélénkül a déli szél.

Csütörtökön erősen felhős, délelőtt párás, foltokban ködös idő lesz. Délután északnyugat felől frontfelhőzet is érkezik, melyből elszórtan eshet az eső. Az északnyugati szél megerősödik. 13-14°C körüli értékeket mérhetünk.

Pénteken a Tiszántúlon kora délutánig lehet kisebb eső, szitálás, máshol napos, fátyolfelhős időre van kilátás. Mérséklődik a légmozgás. 10-15 fok valószínű.

Hétvégén változóan felhős idő várható, tartósabb ködfoltokkal, illetve rétegfelhővel. Számottevő csapadék nem valószínű. 12-13 fok körül alakul délutánonként a hőmérséklet.

(észlelőnk korábbi fotója)

Ezek is érdekelhetnek