2023. június 3. szombat
Klotild

Klímavédelmi céllal telepített erdőséget Ács

2022. március 13., 08:00
Klímavédelmi céllal telepített erdőséget Ács

Tisztában vagyunk vele, hogy most már édeskevés a tervezgetés, tenni kell a klímakatasztrófa ellen, egyéni, üzleti, de települési és országos szinteken is. Erre remek példát szolgáltat most Ács, ahol egy 3,5 hektáros területen született új erdő. 

A beültetett rész eredetileg egy cukorgyár mésziszapjának elhelyezésére szolgált, vagyis finoman szólva sem volt éppen szívderítő látvány. Most az ipari tevékenység nyomait is beszövi a természet, hiszen 20 000 facsemete által egy új parkerdő született. 

Külön jó hír, hogy a telepítésnél már előre gondoltak arra is, hogy később játszótér, padok, sétányok legyenek a területen, vagyis a fákat ezért nem kell már kivágni, és a rekreációban is fontos szerepet tudnak majd betölteni. 

 

Megint csak örvendetes, hogy ez az erdőtelepítés már nem gazdasági célú volt, hanem kifejezetten klímavédelmi törekvéseket szolgál ki. A fásításhoz a település kormányzati támogatást is kapott, hiszen hazánk célja, hogy 2030-ra az ország területének 27%-át újra erdőség borítsa. Erre szükségünk is van, hiszen egyre több tanulmány mutat rá arra, hogy a klímavédelmi törekvések közt a leghatékonyabbak továbbra is a természetes megoldások. 

A fásítással nem csak az emberek egészségének tehetünk jót, hanem a biodiverzitás visszaállítását is elősegíthetjük. Hiszen egyre több az olyan terület, ahol a madárdal is elveszőben van, a hatodik kihalási hullám ugyanis Magyarországot sem kerülheti el. Az életterek helyreállítása, az erdőségek telepítése azonban mind a klíma, mind a természet regenerálódóképessége szempontjából kiemelt jelentőségű! 

képek és lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek