2021. október 17. vasárnap
Hedvig

Kiszáradnak a szike tavak hazánkban a klímaváltozás miatt

2019. április 30., 08:00
Kiszáradnak a szike tavak hazánkban a klímaváltozás miatt

Sokan gondolják azt, hogy hazánk a víz otthona, nálunk nincsen tengerpart, és a hegyek is védenek minket, vagyis nagy bajunk nem lehet a klímaváltozástól. Ez azonban nagyon nem igaz, sőt, Magyarország sérülékenyebb, mint a környező régió. Erre most már kézzel fogható példa is adódik, amiből sajnos egyre több lesz, vagyis lényegesen erélyesebb lépéseket kell tenni itthon is a klímaváltozás megállítására!

Bölcsőben, védve

Hazánk elhelyezkedése egészen különleges, hiszen a Kárpátok ölelő bölcsője olyan védelmet jelentett évszázadokig, melyet csak kevés más ország mondhatott magáénak. Ráadásul vizünk is rengeteg van, nem véletlenül Budapest a fürdők városa. Vagyis ez a klímaváltozás mizéria inkább csak a világ többi részét érinti.

kép: knp.nemzetipark.gov.hu

Azok, akik a kertben locsolva töltik napjaik utolsó, vagy éppen elő óráit, már látják, hogy valami nincs rendben, hiszen ilyenkor még csak elvétve kellene a locsolótömlőért nyúlni. Most azonban szinte naponta lehet öntözni, hiszen ha esik is eső, az inkább csak arra jó, hogy elverje a port.

A szárazság azonban nem csak a kiskerteket sújtja, a magyar természeti értékek is katasztrofális sebeket szenvednek, ahogyan arra most a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei központja is rámutatott.

Szikes tavak, isten véletek

Döbbenten tapasztalhattuk, hogy a híres lillafüredi vízesés kevéssel ezelőtt kiszáradt, egyetlen csepp víz sem zuhant alá a függőkert szomszédságában. Most pedig azzal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy az olyan szikes tavak, mint a Büdösszék névre hallgató, madarak százainak otthont adó tó porzik az ürességtől.

kép: vasarhely24.com

A szakemberek hozzátették, hogy az, hogy egy szikes tó kiszárad – ahogyan az most számos Dél-Alföldön található vizes élőhellyel történt – nem szokatlan, a Büdös-szék is 8 évente megteszi, jellemzően augusztus végére. Most azonban nem ez történt, hanem az aszály következtében már áprilisban eltűnt a víz a tóból. És nem csak eltűnt, hanem a tó alján most csak por van, nem sár, és nem is enyhén nedves föld, ilyenre pedig eddig még sohasem volt példa. Ha nem kiugró esetről van szó, ha a klímaváltozás valóban hasonlóan aszályos időket hoz, mint ahogyan arra a szakemberek figyelmeztetnek, akkor egy olyan természeti kinccsel lesz szegényebb, mely ökológiai szempontból is katasztrófával fenyeget.

lead kép: csodautak.blogspot.com

Ezek is érdekelhetnek