2023. január 29. vasárnap
Adél

Kína után szabadon: Egyiptomban a két gyerek a cél

2019. február 26., 08:00
Kína után szabadon: Egyiptomban a két gyerek a cél

A klímaváltozás egyik legnagyobb indikátora maga az ember, illetve az, hogy egyre több az ember. A túlnépesedés olyan mértékű gondot okoz, amit mindenképpen orvosolni kell valahogy, mert ha nem tesszük, az erőforrások, melyekből élünk, elfogynak, és nem lesz jövőnk.

Születésszabályozás

A családtervezés lehetősége mindenkinek adott – gondolhatnánk, de ez nem igaz. Sajnos rengetegen vannak a világon, akiknek a fogamzásgátlás, mint lehetőség egyszerűen nem adatik meg. ennek okai között találkozhatunk vallási meggyőződéssel, egyszerű akarattal, és sajnos rengeteg esetben tudatlansággal, valamint szegénységgel.

kép: roughguides.com

A szex a legszegényebb párok esetében is egy olyan tevékenység, mely nem kerül pénzbe, erősíti az összetartozást, és még akkor is boldogságot csempész a napokba, ha a helyzet egyébként kilátástalan. De a szex a gyermekvállalás alapja is, így azok a párok, akik nem engedhetik meg maguknak a fogamzásgátlást, adott esetben egyre nagyobb és nagyobb családban találják magukat.

Ezen a megfelelő eszközökkel és a megfelelő tőkével lehet segíteni, de még ennél is fontosabb az, hogy megértessük az emberekkel: a családtervezés nem ördögtől való!

Egyiptom is lép

Kínában már láthattuk az egy gyerek programot, mely már akkor is megdöbbentette a fejlett nyugatot. Az ok a kényszer volt, amivel a legtöbb ember nem ért egyet. Egyiptom másképpen képzeli el a dolgot. Az ő politikájuk a két gyermekes – illetve maximum két gyermekes – családmodell, amit azonban nem lesz olyan könnyű elfogadtatni. Nem arról van szó, hogy az egyiptomi emberek hatalmas családokban akarnak élni, sokkal inkább arról, hogy a szegény rétegek félnek a fogamzásgátlók hatásaitól, hiszen nem ismerik azokat, és nem tudják feloldani a vallási ellentéteket.

A kormány azonban tudja, hogy a terrorizmus mellet a népességnövekedés a legnagyobb problémája, hiszen míg az emberek száma évente 2.6 millióval növekszik, addig a vízkészletek és a munkalehetőség nem gyarapodik, és az iskolák, kórházak túlzsúfoltak.

kép: pinterest.com

A megoldást abban látják, hogy a szegény régiókban folyamatos látogatásokkal szociális munkások segítik az embereket, hogy megértsék a két gyermekes modell, valamint a fogamzásgátlás hasznosságát. Ehhez előadásokat is szerveznek, ahol a nők és férfiak nem csak az orvosoktól kérdezhetnek, hanem hitszónokoktól is, akik rámutatnak arra, hogy a hittel a családtervezés tökéletesen összeegyeztethető.

Emellett erőteljesen foglalkozni kell azzal a gonddal is, hogy a fiú gyermekeket értékesebbnek tartják a kultúrában, így azok a nők, akik lányokat szülnek, addig próbálkoznak, míg fiúk nem születik. Nem lesz egyszerű dolga a vezetésnek a „kettő elég” családpolitikai programmal, de remélhetőleg sikeresek lesznek, és példájukat mindenki átveszi, hiszen egyszerűen nem elég ennyi embernek a Föld.

lead kép: olxgroup.com

Ezek is érdekelhetnek