Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Kiderült: az aszfaltból is erősen mérgező anyagok oldódnak ki

Zöld zóna
2020. július 24. 16:00
null

Sokdolgotteszünk kockára a fejlődésünkért, melyekről sokszor nem is igazán tudjuk, hogy hazárdjátékot folytatunk velük. Ilyen az egészségünk is, mely többek közt a közlekedés oltárán leli halálát.

Most másképpen

Kivételesen most nem a károsanyag-kibocsátás szempontjából citáljuk elő a közlekedést, és annak egészségre gyakorolt hatását. Hiszen szépen lassan leszorítja az utakról az e közlekedés a többit, és ha már azenergiátis környezetbarát módon tudjuk termelni, akkor nyert ügyünk van. Csakhogy a probléma maga az út.

kép: roadsbridges.com

Azok, akiknek a háza, lakása előtt nincsen leaszfaltozva az út, sokat panaszkodnak a szálló por miatt. Akik előtt azonban szép, sima aszfalt van egy szót sem szólnak, holott nekik lenne igazán okuk a panaszra.

Az aszfalt kötőanyaga a bitumen, mely az olajipar egyik mellékterméke, egy ragacsos fekete massza, mely, mikor az aszfaltot elkészítik, fekete, illetve egészen sötét árnyalatot ad az útnak. Azután ez az árnyalat megváltozik...

A gyilkos aszfalt

RyanRodgers, a NationalHighMagneticFieldLaboratorypetrolkémiával és alternatív üzemanyagokkal foglalkozó kutatóintézetének vezetője egy érdekes kísérletbe kezdett néhány doktorandusszal. Bitument kentek üveglapra, amit vízbe mártottak, és folyamatos napsütésnek tettek ki. A kísérletben a kutatók szerették volna megtudni, vajon milyenhatássalvan a bitumenre a nap és a víz - mert mint azt gyanítani lehet, ez a kettő erősen rongálja az út kötőanyagát.

kép: GEORGECLERK-GETTY IMAGES

A kísérlet sajnos megmutatta, hogy bizony a bitumen nem éppen a legjobb és legkedvesebb anyag, amit csak használhatunk. A fény és a víz úgynevezettfotooxidációsfolyamatot indít el az anyagban, aminek hatására a bitumenből 15 000 szénalapú vegyület szabadul fel a vízben, melyek közt szép számmal találhatunk halálos mérgeket és rákkeltő anyagokat is. A lefolyó víz ezt mind magával viszi, beszivárog a talajvízbe és szennyezi a Földet.

Hogy pontosan milyen hatással van a környezetre ez a számtalan anyag, az további kutatásokat igényel, de az már biztos, hogy az eddig használt aszfalt alternatíváján is el lehet kezdeni gondolkodni a tudománynak, és olyan megoldást kell találni, mely nem teszi kockára sem a környezetet, sem az emberi (állati, növényi) egészséget.

lead kép: tahoeasphalt.com

vízaszfaltemberméregéletrák