Április 19. Péntek, Emma

Ki a vízből az antibiotikumokkal!

Zöld zóna
2020. május 23. 12:00
null

Igen sokszor lehet hallani az úgynevezett szuperbaktériumokról, melyek jelentősége a járványhelyzettel, és az előre vetített jövővel megnőtt. De mit lehet tenni ellenük, hiszen egy öngerjesztő folyamat eredményei,melyetha befejezünk, akkor nagyobb bajban leszünk, mint most. Szerencsére azonban Kínában úgy tűnik, működőképes megoldással álltak elő a tudósok.

Szuperbaktérium

Az orvoslásban a bakteriális fertőzések ellen könnyebben lehet felvenni a küzdelmet, mint a vírusok ellen. Ennek oka, hogy ismerjük, és használjuk az antibiotikumokat, melyek ezeket az egysejtű élőlényeket képesek hatástalanítani. Csakhogy az antibiotikumok sem bomlanak le olyan könnyen, és a környezetbe jutva bizony komoly gondokat tudnak okozni.

kép: theweek.in

Valahogy úgy működik a dolog, mint egy oltás. Az ember legyengített - elhalt formában kap kórokozókat, hogy a szervezet megismerkedjen velük, és képes legyen védekezni ellenük. Így elérhető az, hogy amikor valódi, élő fertőzéssel találkozunk, akár meg se érezzük a dolgot. A szuperbaktériumok is sokszor kerülnek kapcsolatba az antibiotuikumokkal, de nem olyan dózisban, hogy elpusztuljanak tőle, annyira azonban igen, hogy alkalmazkodjanak azokhoz. Így pedig egyre több antibiotikumra van szükség, ami egyre nagyobb szennyezést eredményez, ami egyre ellenállóbb baktériumokat hoz létre.

Kivonni a vízből

A feladat az lenne, hogy az antibiotikumokat kivonjuk a vízből, erre azonban eleddig nem született alkalmas megoldás. Ez nem csak az emberiség miatt lenne fontos, hanem a környezetre gyakorolt hatás miatt is, hiszen ezek az anyagok nem csak ellenállóbbá teszik a baktériumokat, hanem komoly károkat képesek okozni az ökoszisztémában is, veszélyeztetve a biológiai sokféleséget, ezzel pedig többek közt az emberiséget is.

A Kínai Tudományos AkadémiaHofeji Természettudományi Intézet kutatóinak sikerült létrehozni egy anyagot, mely képes eltávolítani a vízből a norfloxacinnevű vegyületet. Ennek az anyagnak a lényege, hogy megköti az említett vegyületet, és így az kiszűrhetővé válik. Innen azonbanésszerűenkövetkezik a gondolat: vajon azantibiotukumokatkiszűrő anyag nem okoz szennyezést a természetben?

kép: Lightspring - Shutterstock.com

Szerencsére nem, mivel az abszorbensnanoanyag nem csak kiszűrni segít az antibiotikum maradványokat, hanem újrahasznosítható is, vagyis nem marad bent a vízben, persze abban az esetben, ha jól használják. Mindenesetre az elért eredmények biztatóak, de hogy a technológia kereskedelmi forgalomba kerül-e, és ha igen, akkor ez mikorra várható, arról egyelőre nem lehet tudni.

lead kép: statnews.com

vízbaktériumegészségemberantibiotikusmélet