Április 20. Szombat, Tivadar

Kedden még erős szél, szerdán már kora tavasz

Előrejelzés
2022. február 07. 18:00
null

Kedden délelőtt még többórás napsütésre, délután északnyugat felől már felhősödésre számíthatunk. Ekkortól elszórtan fordul elő kisebb eső, záporeső. Estig erős marad az északnyugati szél, de még estétől is lesznek élénk lökések. 6-7°C körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán napközben nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen fordul naposra az idő. Délelőtt még élénk lesz a szél, majd délutánra gyengül. 9-13 fok közötti kora tavaszi időnk lesz.

Csütörtökön aködfoltok megszűnése után változóan rétegfelhős, részben napos idő várható. Reggel 0, délután 11-12 fok körüli értékeket mérhetünk. A délnyugati, nyugati szél mérsékelt marad.

Pénteken nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de záporeső inkább csak estétől a Kisalföld térségében fordulhat elő. Megélénkül az északnyugati szél. A csúcsérték 10 fok körül valószínű.

Szombaton reggelig borongós idő lesz, elszórtan zápor is előfordul; majd az erős északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, kisüt a nap. +5, +6 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

(fotó: Kövesdy Ildikó)

szelesesőenyhefebruártavasziasnaposszél