Május 9. Péntek, Alberta, Alberta, Benigna, Benigna, Domokos, Domokos, Fehérke, Fehérke, Hófehérke, Hófehérke

Jön az enyhülés

null

Csütörtökön erősen felhős, párás időre számíthatunk. Nyugat felől szórványosan, estétől többfelé várható eső, szitálás. +3 és +7 fok közé enyhül a levegő. A délnyugati szél többfelé megélénkül. Melegfronti hatással számolhatunk.

Szilveszter napján erősen felhős idővel indul a nap, és keleten még délelőtt is lehet eső, záporeső. Közben nyugat felől szakadozik a felhőzet, egyre nagyobb területen bukkan elő a nap. A délnyugati, majd északnyugati szél többfelé lesz élénk, estétől erős. 9-13 fok közötti tavaszias idő valószínű. Éjfélkor változóan felhős lesz az ég, csapadék nem ígérkezik, +5, +7°C várható.

Újév napján változóan felhős időre van kilátás: a legtöbb napsütés a középső tájakon lehet, míg a Dunántúlon rétegfelhők jelennek meg. Csapadék nem látszik. Erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. +11°C körüli maximumok lesznek.

Vasárnap ködfoltok képződnek, melyek egész nap megmaradhatnak. Egyébként rétegfelhős, szürke idő valószínű. Elszórtan lehet szitálás. +2 és +9 fok között változik a csúcsérték.

(fotó: Ifj Gáspár Gézu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!