Április 19. Péntek, Emma

Irdatlan méretű hőszivattyút építene az egyik legnagyobb vegyipari vállalat

Zöld zóna
2022. augusztus 08. 08:00
null

A német BASF vegyipari vállalat a MAN Energy-vel karöltve egy igen érdekes projektbe fogott bele, mely ha hatékonyan megvalósítható, az akár komoly változást is hozhat az energetikai iparba, de a két vállalat életébe mindenképpen.

kép: energynomics.ro

Egyelőre igazán “csak” megvalósíthatósági tanulmányok fázisában jár a projekt, de nagyon ígéretesen hangzik. A két cég fejébe vette, hogy megépíti a világ leghatalmasabb hőszivattyúját. Ehhez pedig arra kíváncsiak, hogy ipari mértékben hogyan valósítható meg a hőszivattyú kidolgozása, és az milyen megtérülési lehetőségeket mutat.

Az elgondolás alapján a hőszivattyú működtetéséhez megújuló energiaforrásokat alkalmaznának, illetve a BASF működése során keletkező hulladékhőt. Ezekből termelne a rendszer gőzt, mely a BASF rendkívül sok módon használna fel – a cég éves gőzigénye mintegy 20 millió megatonna. A megálmodott rendszer pedig óránként 150 tonna gőz fejlesztésére lenne képes károsanyag-kibocsátás nélkül. Ez pedig elképesztő eredmény lenne, arról már nem is beszélve, hogy a BASF hűtőrendszerének hatékonyságát is igen nagy mértékben növelné, vagyis annak működtetése is sokkal kevesebb energiabefektetést igényelne.

kép: shutterstock

Hogy miért érdekes mindez a világ számára? Azért, mert sok vállalat rendelkezik tetemes mennyiségű hulladékhővel, melyet nem tudnak mire, vagy hogyan hasznosítani. Amennyiben a gigászi hőszivattyú megépül, és hatékony működésre képes, akkor egyetlen óra alatt 150 tonna gőz fejlesztésére lehet képes, ami nagyjából 120 megawatt hőteljesítménynek felel meg. Ez pedig olyan alternatív energiaforrásként jelentkezne, melyet hiba lenne figyelmen kívül hagyni!

lead kép: basf.com

hőszivattyúemberenergialehetőségBASFméret