2023. június 3. szombat
Klotild

Így tényleg élhetőbb lesz Párizs!

2021. január 18., 16:00
Így tényleg élhetőbb lesz Párizs!

Párizs talán a világ egyik legromantikusabb városa. A rengeteg látványosság mellett az ember nem is győzi kapkodni a fejét, de nagyon sok esetben a képbe belerondít valami. Ez a valami pedig a város modern velejárója, a forgalom. 

Özönlő tömeg 

Tény, hogy elképesztő embertömeg verődik össze az Eiffel torony közelében, az utcákban és a téren is. Ez szintén igaz a Notre Dame körüli területekre is, de a forgalommal igazán csak a Champs-Élysées-n sétálva szembesülünk igazán. A romantikus dalok egyik főszereplője az a sugárút, mely a Diadalívet köti össze a Concorde - térrel, és amelyiken most is naponta több százezer ember fordul meg gyalog. 

A romantikus sétákhoz azonban napjainkban már hozzá tartozik a dugó, a szmog és a dudaszó is, tekintve, hogy a Champs-Élysées egy nyolc sávos autóút, amin a forgalom bizony hatalmas. Ezen szeretne változtatni Anne Hidalgo, Párizs polgármestere, akinek nevéhez már most is több környezetvédelmi, és drasztikus változtatás is fűződik. 

 

Átalakítás 

Hát, a mostani tervétől sem veszíti majd el a polgármester a környezetvédelmi átalakító címkéjét, hiszen tervei szerint a híres sugárút, sőt, a Diadalív és a Concorde-tér is erősen átalakul. A terv az, hogy különleges kertet hozzanak létre itt és hogy a terület újra inkább a gyalogosoké legyen, semmint az autóké. 

Ennek megfelelően a drasztikus változtatásokat kell preferálni, így a mostani terület felén engedik majd csak az autókat, vagyis kétszer két sávvá szűkül a sugárút kapacitása. A megnyert terület pedig a gyalogosoké, a kávézók teraszaié, és persze a természeté. A terv ugyanis nagy léptékű fásítással is számol, mely a sugárút teljes hosszát érinti, nem is beszélve a két térről a két végpontján. 

Az átalakítással pedig egyvalami biztosan nem változik: a turisták száma, hiszen ezek után sokkal nyugodtabban és romantikusabban lehet majd végig sétálni a híres Champs-Élysées-n, árnyékos, kellemes környezetben. Hogy az autósok körében mennyire lesz népszerű a változtatás, azt inkább nem szeretnénk megtippelni... 

képek és lead kép: PCA-stream

Ezek is érdekelhetnek