2019. augusztus 21. szerda
Hajna, Sámuel

Így nyaralj zölden!

2019. június 11., 12:00
Így nyaralj zölden!

A környezetvédelem egyik legnagyobb kihívása a műanyagok jelentette terhelés. Egyes esetekben ugyanis egyszerűen le nem bomló anyagokról is szó van. 

Sohasem szabadulunk meg tőlük 

Sajnos igaz, hogy léteznek mindennapi forgalomban olyan műanyagok is, melyeknek nincsen lebomlási idejük. Ez azt jelenti, hogy amíg világ a világ, addig jelen lesznek a környezetben, maximum egészen elaprózódott formában. Nyilván egyszer, valamikor majd lebomlanak, de ezt az emberiség már nem valószínű, hogy megéri. A könnyedebb társaik számára is sokszor több ezer év kell ahhoz, hogy a természeteben képesek legyenek lebomlani, szemben egy papírral, mely hónapok alatt elbomlik. 

kép: eroswholesale.com

Éppen ezért nagyon sokat tehetünk a környezetér azzal, ha a minimálisra csökkentjük a műanyagok vételét, vagyis a rájuk jelentkező keresletet. Ezzel ugyanis a gyártást is vissza lehet fogni. Ha pedig mindenképpen venni kell műanyagot, akkor csak olyat vásároljunk, ami újrahasznosított, így ezt az iparágat ösztönözhetjük. 

Miért éppen nyár? 

Hogy miért gond a nyár a műanyaghasználat szempontjából? Mert ilyenkor elengedjük magunkat, és sok olyan dolgot is megveszünk, amit máskor nem tennénk. Erre egy nagyon egyszerű példa a szívószál. Ez a kis kiegészítő a koktélok elengedhetetlen kelléke, de beletűzzük az üveges, vagy palackos üdítőbe, más italokba, sőt, akár a vízbe is. A szívószál kicsi, egyszerű dolog, de hatalmas mennyiséget használunk belőle, ráadásul mindent csak egyetlen egyszer. A környezetre gyakorolt hatása pedig már világszerte gondot jelent, nem csak a turisztikailag jelentős területeken. 

kép: oceanvillage.ca

Egy másik jellemző nyári termék a flip-flop papucs. Az ortopéd orvosok rémálma, hiszen semmilyen tartást nem ad a lábnak, ennél fogva balesetveszélyes is. Ráadásul nagyjából fél szezont bír egy ilyen papucs. Tény, hogy olcsó, és még helyes is, de semmi értelme, és káros az egészségre, valamint a környezetre is. A formáról és a szellős kivitelről nem kell lemondani, de inkább olyat válasszunk, ami erősebb gyártmány, és kibír 3-4 nyarat is. ez valamivel drágább, de összességében olcsóbban jövünk ki, mint a párszáz forintos darabokkal. 

A kerti partik is veszélyt jelenthetnek, hiszen ilyenkor sokan jövünk össze. A házigazda pedig az egyszerűség kedvéért eldobható, műanyag tányérokat és poharakat használ. Így ugyan gyorsabban takarít, de a környezetre gyakorolt terhelés jelentős lesz. Inkább használjuk a megszokott dolgainkat, vagy ha félünk, hogy törnek a dolgok, akkor vastagabb műanyag (újrahasznosítva készült) poharakat és tányérokat. Ezeket többször is lehet használni, így  lényegesen kisebb terhelést jelentenek. A parti után pedig pár barát segíthet a takarításban, így az is lehet szórakoztató, és gyors. 

lead kép: croatic.com