2018. november 19. hétfő
Erzsébet

Így is lehet természetközelinek nevelni a gyereket

2018. november 9., 16:00
Így is lehet természetközelinek nevelni a gyereket

A környezettudatosság és a természet szeretete igazából gyerekkorban tanítható dolgok, amikre nagy hangsúlyt kell fektetni. Hiszen így a jövő generációjának már nem teher, hanem természetes folyamat lesz a szelektív szemétgyűjtés, a műanyagmentesség, vagy az, hogy amit csak lehet fenntartható forrásból szerezzenek be, és újrahasznosítsanak.

Iskola a természethez

Ezt ismerte fel a Wework és a Bjarke Ingels Group, egy kreatív és egy építészmérnöki cég – írja az inhabitat.com. Ennek alapján alkották meg azt az iskolát, mely most már New York egyik leginnovatívabb belső terét tudhatja a magáénak. Nem csak azért, mert természetese anyagokat használtak a kialakításánál, hanem annak formavilága, és újraértelmezése miatt is.

kép: inhabitat.com

Ez utóbbi egy kis magyarázatra szorul. Egy iskola, a mi értelmezésünkben egy olyan hely, ahol a gyerekek eltöltenek 4-6-8-12 évet, miközben a tudásuk gyarapszik. Ebben a tanárok segítik őket, méghozzá úgy, hogy a gyerekek csendben ülnek, hallgatják a tanítót, aki magyaráz, ír és számonkér. Ez az újraértelmezésben még csak távolról sincs így.

Azt már igen régóta tudjuk, hogy sem a tekintélyelvű, sem a hagyományos tanítási módszerek nem olyan hatékonyak, mint szeretnénk. Nem is azzal van a baj, hogy így nem lehet az anyagot megtanulni, hiszen ennek látható az ellenpéldája. Sokkal inkább azzal, hogy ez a szokás nem segíti elő a kreativitás fejlődését, nem szeretteti meg a tanulást a gyerekekkel, így később, amikor valami újba kellene kezdeniük, amihez új szokások is kellenek, azt nyűgnek, nem kihívásnak érzik.

Új iskola, új lehetőségek

A Wegrow névre keresztelt új iskola első lépésben a kialakításában különbözik a hagyományostól. Egyetlen hatalmas tér, melyben nem csak a padló szintjén, hanem magasabban, függesztett eszközökön is mozoghatnak a kicsik. A második dolog, hogy ebben az esetben 3-9 éves korig terveztek az intézménnyel, így az iskola elnevezés nem is igazán helytálló. A kialakításnál éppen ezért figyelni kellett arra, hogy a gyerekek szabadon mozoghassanak, de legyen lehetőségünk az elvonulásra, koncentrációra, és meglegyen a közösségi tér is, ahol együtt tanulhatnak.

kép: inhabitat.com

Mindezt természetesen úgy, hogy közben a természet vegye őket körül. Anyaghasználatban és formavilágban egyaránt, valamint természetesen abban is, hogy ne csak egyetlen síkban jelenlenek meg a mozgási lehetőségek. Hiszen a természetben sem csak teljesen lapos felületek vannak, felülről is szemlélhetünk dolgokat, ha egy kicsit mászunk.

A végeredmény nem csak szép, hanem nagy lökést adhat abban is, hogy a gyerekek kicsik koruktól igényt formáljanak a természet közelségére, annak szeretetére és ezt nagykorukban a természet vélelmével, és az azzal való együttéléssel hálálják meg. A nevelés, a környezettudatosság itt kezdődik.

lead kép: inhabitat.com