2020. február 27. csütörtök
Ákos, Bátor

Így duplázhat rá a napelemek teljesítményére

2019. április 9., 12:00
Így duplázhat rá a napelemek teljesítményére

A napelemekkel van egy igen nagy gond, ami egyelőre nem érinti az átlagembereket, de a technika fejlődésével fogja. Ez pedig nem már, mint a hatékonyság, ami finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után.

Mennyi az annyi?

Egy átlagos napelem teljesítménye 15-19% körül mozog. Vagyis a beérkező napsütésnek ennyi százalékát képes energiává alakítani. A szám siralmas, de ez igazán csak a technikának gond. Az átlagemberek remekül elvannak ezzel az aránnyal is, mivel elérhető áron képesek megtermelni maguknak az áramot, még akkor is, ha a paneljeik hatásfoka alacsony.

kép: siecledigital.fr

Ez azonban nem lesz sokáig így, az embereknek kevés lesz a tetőfelületük az energiaigényükhöz képest. A klímaváltozás rákényszerít minket arra, hogy a lehető leggyorsabban áttérjünk a megújuló energia használatára. Ez pedig az élet minden területét érinti. Elektromossággal fogunk főzni, fűteni és közlekedni is, vagyis az áramigényünk is jelentősen megnő. Ezt pedig már nem feltétlenül leszünk képesek fedezni a mostani napelemekkel, illetve azok kapacitásával.

Duplázzunk!

A piacokon nagyjából 2022-ben debütál majd egy olyan újdonság, mely a lakossági felhasználók számára is elérhető lesz.

Már most is léteznek olyan napelemek, melyek hatásfoka jóval az említett érték felett van, ám ezek különleges anyagokat, vagy eljárásokat használnak, és nagyon drágák. A lakossági felhasználásuk éppen ezért nem éri meg, nem úgy, mint annak a hatszögletű lencsesornak, melyet az Insolight cég fejlesztett ki.

kép: solarpower.com

Az újdonság kicsit hasonlít egy rovar összetett szemére. A hatszögletű lencsék lényege, hogy összegyűjtik a fényt, és koncentrálják azt egy pontra, ráadásul követik a nap járását is, vagyis a gyűjtés-koncentrálás feladatait mindig ugyan azzal a hatékonysággal végzik, amíg fenn van a Nap. Ennek köszönhetően a lencsék képesek az átlag napelem hatékonyságát is 30% körüli értékre, de akár 37%-ra is feltornázni. Vagyis egy telepített háztartási panel termelése megduplázható, ami megnyugtató, hiszen szükségünk lesz a Nap energiájára, ha életünket továbbra is olyan áramigénnyel éljük, ahogyan az látszik. A fejlesztés azért nagyszerű, mert kereskedelmi forgalomba is könnyen kerülhet, mivel a működésének alapja a lencsék formája, nem pedig a felhasznált drága anyag, vagy technológia.

lead kép: Mathieu Ackermann twitter