Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Igazi kora tavaszi szombat

Előrejelzés
2021. március 12. 18:00
null

Szombaton ahajnali eső délen megszűnik és mindenhol többórás napsütésre számíthatunk gomoly-, majd fátyolfelhőkkel. A délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé alakul ki eső, zápor. Délután ÉNy felől csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél egyre többfelé erősödik meg. 10 fok köré gyengül a nappali felmelegedés.

Hétfőn, március 15-én, nemzeti ünnepünk napján változóan felhős időre van kilátás, a középső tájakon a legtöbb napsütéssel. Eleinte a Tiszántúlon, majd este ÉNy-on fordul elő eső, zápor. Erős lesz az ÉNy-i szél. 10 fok körül várható a csúcsérték.

Kedden és szerdán napos, gomolyfelhős, szeles idő valószínű. Elszórtan zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat. Délutánonként 5 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk.

(fotó: Sárközi Bernadett)

szelesesőzáporhűvösesőstavaszmárciusszél