Március 29. Péntek, Auguszta

Hőségriadó!

Itthon
2022. június 28. 08:00
null

Lassan elérkezik a július, de előtte még belehúz a nyár. A júniusi hónap utolsó napjain, egészen pontosan hétfőtől csütörtökig az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriadót rendelt el, ami a legmagasabb általa elrendelhető riasztás.

A kihirdetés annak köszönhető, hogy három egymást követő napon is meghaladja a napi középhőmérséklet a 27°C-ot. Ez azt jelenti, hogy éjszakánként sem megy 20°C alá a hőmérséklet, vagyis trópusi éjszakák elé nézünk.

Mint ahogyan nyáron jellemzően, most sem javasolják a napozást 11 és 15 óra között, mivel ilyenkor az UV sugárzás nagyon erős, és a bőr védelem nélkül akár 15 perc alatt is leéghet. Kiemelten fontos a megfelelő folyadékpótlás is.

Ez pedig nem csak az emberek, hanem az állatok esetében is igaz. Ilyenkor egy tálka friss víz, melyet a kapu elé teszünk ki, vagy a kerítés tetejére, életet menthet, hiszen a kóbor állatok, madarak, mókusok szomját olthatja.

képek és lead kép: shutterstock

forrósághőségkánikulamelegveszélyriadó