Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Hinné, hogy a bőr ilyen gondot jelent?

Zöld zóna
2019. június 10. 15:00
null

Valahogy, egy autó designjanem igazán illik egy olyan lap érdeklődési körébe, mely valamilyen kapcsolatot mindig keres a klímával, időjárással. Bár ha jól belegondolunk, akkor bizony erőteljes a kapcsolat itt is.

Minden mindenre hat

Igen, nincs is nagyon olyan részlete az életünknek, ami így vagy úgy, de nem lenne hatással a környezetünkre. Ez nincs másképpen akkor sem, ha az autónkról van szó.Najó, inkább a vágyott autónkról, mivel jelent esetben a Tesla Modell X az érdeklődés tárgya.

A Tesla híres arról, hogy komoly figyelmet fordít a környezetvédelemre, ami el is várható tőle, elvégre elektromos autókat is gyárt, valamint érdekelt a megújuló energiaforrások fejlesztésében is. Most azonban a design az, ami egypicit változtatott, méghozzá egy részvényes nyomásának engedve.

Nem is gondolnánk, hogy a PETA, az egyik legnagyobb állatvédő szervezet bizony részvényese a Tesla-nak, így pedig ráhatással is van a cégre. Most egy olyan ötlettel, illetve kéréssel állt elő, amivel nem csak sokak tetszését nyerte el, hanem a vállalat ökológiai lábnyomát is csökkenteni tudja.

kép:businessinsider.com

Erőszakmentes Tesla

Elsőre talán fura az elnevezés, de tény, hogy még ez a cég is erőszakos, amikor a designról van szó. Egészen pontosan a bőr belsőről, ami a Tesla eleganciájához hozzátartozik. Természetesen a PETA számára éppen ez a részlet volt az, ami változásért kiáltott.

Tény, hogy az autógyártó eddig is kínált szövet belsővel kialakított modelleket, hiszennem mindenvevő rajongott a bőr belsőért, ám most egy kicsit továbbléptek. A PETA kezdeményezésére a cég előállt a Modell X Ultra White elnevezésű kivitelével, amiben a belsőkialakításhozminden egyes részlete műbőrt használtak.

Hogy ennek hol van aklímáragyakorolt hatása? 1 tonnanyers bőrkikészítéséhez több, mint 56 ezer liter vizet kell felhasználni, arról már nem is beszélve, hogy mennyi veszélyes kemikáliát. Ez pedig édesvíz, ami ugye ivóvíznek is alkalmazható lenne tisztítás után, így pedig az ökológiai lábnyom már jelentős, tekintve hogy igen nagy mennyiségű bőr kerül felhasználásra.

kép:geoffreyrush.org

További célok

A PETA természetesen itt nem áll meg, hosszabb távú céljuk, hogy a Tesla gyártása során semmilyen állati eredetű anyagok ne alkalmazzanak, amivel a cég újabb jó pontokat szerezhetne a már amúgy népes rajongótábora körében.

Ez azonban még a jövő zenéje, hiszen a Tesla sem jótékonysági egylet, a termelés optimalizálása pedig komoly összegeket emészt fel, így egyelőre a kezdeményezés megvalósulása még várat magára.

lead kép:unpluggedperformance.com

állaterőszakbőremberTeslaPETA