December 22. Vasárnap, Zénó

Hatalmas, robbanásos kitörést produkált az Etna

null

Újra dalra fakadt az Etna – ez önmagában annyira azért nem lenne meglepő, hiszen a hölgy rendszeresen dalol, most azonban egy kissé rákapcsolt és egy kifejezetten nagy, robbanásos kitörést produkált.

Az eseményre vasárnap került sor, melynek során több száz méteres lávaszökőkutakat lehetett megfigyelni, ráadásul egy jelentékeny hamuoszlop is kialakult. Ez pedig nem kevesebb, mint 4,5 km-es magasságig nyújtózott fel, ami pedig már elég magas ahhoz, hogy változásokat hozzon a légi közlekedésben.

A repülési színkódot vörösre változtatták a szakemberek, vagyis a hegy közelében most a repülés nem megengedett. Ennek oka a hamu, mely a környező településeken is megjelent hamuhullás formájában, ám szerencsére komolyabb gondokat nem okozott.

Az Etna egy kén-dioxid felhőt is létrehozott, ez igen gyorsan haladva 185 km-es távolságig is eljutott, majd feloszlott. Gondot szerencsére ez sem okozott, de az erőteljes kitörés figyelmeztet minket: bár megszoktuk az Etna aktivitását, nem szabad megfeledkezni arról, milyen erőt is képvisel a hegy...

képek: @INGVvulcani

lead kép: shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!