Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Hatalmas bajban lehet Észak-Korea - katasztrófák sorát igyekszik titkolni

Éghajlat
2021. január 31. 16:00
null

Észak-Koreában nem sikerült teljesíteni az 5 éves tervet. Ezt KimDzsongUn a nyolcadik pártkongresszuson ismerte el, ennek oka azonban az Ázsiai Katasztrófavédelmi Központ (ADRC) szerint nem abban áll, amit a pártvezérmond.

kép: AP

Tulajdonképpen a párt ezzel kapcsolatban nemigen mond semmit, csupán azt jelentették ki még 2019 végén, hogy rekordtermést értek el, ami kifejezetten jó. Ezzel szemben az adatok alapján az ADRC kissé más állásponton van.

kép: cn.reuters.com

2019-ben Észak-Korea a természeti katasztrófák által leginkább sújtott ázsiai ország lett. A különböző helyzetek összesen 10.1 millió embert érintettek. Ez pedig a második legnagyobb szám India után, ám a kontinensnyi országban 53-szor többen élnek! Csak aLinglingtájfun nagyjából 24 millió dolláros kárt okozott.

A természeti katasztrófák leginkább a mezőgazdasági termelésre nyomják rábélyegüket. A párt állításával szemben a Vörös Félhold és a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetsége (IFRC) kalkulációialapjánaz aszály és a katasztrófák a 2019-es teljes mezőgazdasági termelését a felére csökkentették Észak-Koreában. Ez pedig elképesztő humanitárius katasztrófát generál, hiszen az elzárt ország lakosságának egy jelentős hányada már előtte is éhezett.

kép: IFRC-Benjamin Suomela

Az élelmiszer behozatala sem egy járható út, hiszen a gazdaság más területei is komoly károkat szenvedhettek a kalkulációk alapján. Az áradások nem csak az infrastruktúrában okoztak károkat, de a bányászati tevékenységeket is padlóra küldték.

kép: KCNA-Reuters

lead kép: DPRK Red Cross Society

klímaÉszak-Kóreatermészetemberéhezéshalálélet