Ha már nem kell a maradék étel ossza meg inkább másokkal

A bőség és a jólét, a fejlett nyugati civilizációk egy olyan teljesen természetellenes cselekményt hívtak életre, mint a pazarlás. Legyen szó energiáról, alapanyagról vagy ételről, egyik sem elfogadható, és erősen rombolja a környezetet. Az ételek pazarlása pedig egy különösen messze ható folyamat, hiszen a bomló ételmaradékok a szeméttelepeken komoly metántermelőkké válnak.
Túl sok étel
Fura az emberiség, hiszen míg emberek milliói éheznek, addig a világ másik felén töméntelen mennyiségű élelmiszer kerül egyszerűen a szemetesbe. Hogy miért, mert nem volt hozzá már másnap kedvünk, mert túl sok lett, vagy mert nem ettük meg időben, és megromlott.
kép: Oona Rouhiainen
Idehaza a statisztika alapján éves szinten és fejenként 68 kg élelmiszert dobunk ki, melynek a fele egyértelműen a pazarlás számlájára írható. Ez pedig döbbenetesen nagy mennyiség, ráadásul sok országban még ezt is meghaladja a fejenkénti mennyiség. Igyekszünk tudatosan élni, de a sok munkával megkeresett pénzünkből vett élelmiszerről mi magunk szeretnénk eldönteni, hogy kérjük-e még a maradékot, vagy sem.
Nekünk szemét, másnak lehetőség
Ami valakinek nemszeretem maradék, az másnak a napi betevő is lehet. A probléma csak az, hogy aki szívesen venné a megmaradt, egyébként finom és tökéletes állapotú ételt, az nem igazán tud kapcsolatba kerülni azzal, aki megválna tőle. Erre jelenthet megoldást a Foodoverflow nevű applikáció, mely három magyar gimnazista ötlete.
kép: fao.org
Az ételeket, amikre már nincsen szükségünk feltölthetjük az appba, legyen szó tartós élelmiszerről, tésztáról, pörköltről, bármiről. A feltöltött ételek közt lehet szűrni távolság, vagy éppen lejárati dátum szerint is, így gazdára találhat az étel, ami nekünk már nem kell. A felajánlók foodcoint kapnak az ételekért, és a tervek szerint ezekért később kuponokat, kedvezményeket lehet majd szerezni a boltokban. Az ötlet így mindenkinek ad valami pluszt.
Ugyan nem ez az első ilyen lehetőség, de ötletességében élen jár, már csak az a kérdés, mennyire leszünk képesek hasznát venni. Hiszen sajnos a kényelem sokszor fontosabb, és inkább zuttyantjuk a kukába a maradék bolognait, mint felajánlanánk valakinek.
lead kép: mypos.eu