Április 20. Szombat, Tivadar

Futótűz terjedt Athén közelében, a várost is elöntötte a füst

Világidőjárás
2021. május 29. 14:00
null

Lángok csaptak fel Görögországban is. Egyelőre nem a tűzszezon kezdetéről van szó, pusztán egy emberi mulasztásról, aminek azonban igencsak magas lett az ára.

A fővárostól 90 km-re egy olajfa ligetben növényeket égettek, melyeknél nem figyeltek kellően a tűzgyújtási szabályokra. Az erős szél lángba borította a ligetet, és igen gyorsan futótüzet csinált az egyszerű növényégetésből.

5 teljes napon át terjedtek a május 19-én elszabadult lángok keleti irányba, míg végül a helyi tűzoltóságnak sikerült megfékeznie a tüzet Athéntól mindössze 50 km-nyitávolságra. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy károkat ne okozott volna a tűzvész.

90 négyzetkilométernyi erdő a veszteség, valamint 373 ház, melyeket kisebb vagy nagyobb mértékben rongáltak meg a lángok. Bár ez a tűz egyelőre nem természetes keletkezésű, de igen nagy mértékben érintette a fővárost is, aminek hatására a helyi vezetés igyekszik sokkal erősebb intézkedéseket tenni a lángok ellen, illetve a tájékoztatásra is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

képek: REUTERS-Vassilis Psomas

lead kép: AP

erdőfutótűzklímatűzGörögországAthén