2022. augusztus 18. csütörtök
Ilona

Főleg keleten lehet napsütés

2021. november 14., 18:00
Főleg keleten lehet napsütés

Hétfőn reggelre főleg a Dunántúlon képződnek ködfoltok, melyek a délelőtt folyamán megszűnnek. Napközben a keleti tájakon többórás napsütés lehet, míg nyugaton inkább rétegfelhős lesz az ég. Mérsékelt marad a keleti szél. 7-11 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Kedden hajnalban szinte mindenhol rétegfelhőssé válik az ég. Nappal a keleti tájakon ismét vékonyodik, szakadozik a felhőzet, kevés napsütés is lehet. Nyugaton ugyanakkor ismét lesznek tartósan borult területek. A délkeleti szél csak keleten élénkülhet meg. 10 fok lesz délután.

Szerdán a Tiszántúlon lehet még napsütés, máshol inkább erősen felhős, párás lesz a levegő. Estétől nyugat felől már kialakulhat eső, szitálás. 5-11 fok körül valószínű a hőmérséklet. Megélénkülhet a délkeleti szél.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél egyre jobban megerősödik. 4-10 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Pénteken az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására szakadozik a felhőzet, de még is előfordulhat zápor, a hegyekben hózápor. 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.

(észlelőnk korábbi fotója)

Ezek is érdekelhetnek