Április 20. Szombat, Tivadar

Fokozatosan csökkenő hőmérséklet

Előrejelzés
2022. augusztus 29. 18:00
null

Kedden sok napsütésre számíthatunk, de a déli és a keleti tájakon gomolyfelhős lesz az ég. Főleg a Tiszántúlon fordulhat elő zápor, zivatar. Az északias szél néha megélénkül. 25 és 30 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán eleinte folytatódik a napos, gomolyfelhős idő; majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és kora estétől a Dunántúlon már eső, zápor is kialakul. Az északkeleti szél megélénkül. 24 és 30 fok között változik a hőmérséklet.

Csütörtökön, szeptember első napján eleinte erősen felhős lesz az ég, és délen eső is valószínű; később északnyugat felől csökken a felhőzet és napos, gomolyfelhős idő ígérkezik. Megerősödik az északkeleti, északi szél. 22 és 26 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Pénteken, anap első felében erősen felhős lesz az ég, és szórványosan alakulhat ki eső, zápor, majd délután egyre nagyobb területen süt ki a nap. Élénk marad az északkeleti szél. 20-27 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szombaton változóan felhős időre van kilátás, délutántól több felhővel. Elszórtan fordul elő zápor. 26 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

(fotó: Cseh Zoltán)

szelesgomolymelegőszzáporhidegfrontszeptemberlehűlésnaposszél