Május 9. Péntek, Alberta, Alberta, Benigna, Benigna, Domokos, Domokos, Fehérke, Fehérke, Hófehérke, Hófehérke

Felhős, szeles

null

Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Főleg északkeleten, keleten fordul elő kisebb eső. A északnyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. A hőmérséklet délután 7 és 13 fok között alakul.

Szombaton rétegfelhős időre számíthatunk kevés napsütéssel. Az északkeleti tájakon reggelre sűrű köd képződik, mely néhol egész nap megmaradhat. Az eleinte még erős északnyugati szél délutánra mérséklődik. 10-13 fok közé enyhül a levegő - de a tartósan párás tájakon ennél hidegebb lesz.

Vasárnap az ország nagy részén erősen felhős, párás idő lesz; de délután a déli tájakon felszakadozhat a felhőzet, kevés napsütésre is van esély. A maximum 11°C körül alakul.

Hétfőn erősen felhős, párás, néhol egész nap ködös idő lesz. Reggel szórványosan, napközben főleg délnyugaton lehet eső, szitálás; de ködszitálás bárhol előfordul. Néha megélénkül az északkeleti szél. 6-11 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden erősen felhős időre van kilátás, de kevés napsütés is lehet. Az élénk északkeleti széllel még hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence területére. 4-7 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

(észlelőnk korábbi fotója)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!