Április 20. Szombat, Tivadar

Felejtsük végre el a füstölést – most már törvényesen is!

Éghajlat
2018. december 15. 15:00
null

Egy kert fenntartása nem éppen egyszerű feladat. Mindig van mit kapálni, gyomlálni, és akkor még nem is beszéltünk az őszről, amikor kilószám lehet kupacolni a leveleket. Amiket – berögzött szokás szerint – meggyújtunk, de ugye nedves összetevőkről van szó, így az csak igen lassan, nagy füsttel ég el.

A füstölés hatása

Valamiért az avarégetés gyakorlatától egyszerűen nem tudunk, vagy nem akarunk szabadulni. Pedig ma már a levegővédelmi kormányrendelet az avar égetését egyértelműen tiltja. Hogy akkor miért lehet mégis füstölni? Egy 20 éves törvény lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok saját hatáskörükben kijelölhessenek időpontot az avar égetésére. Ennek most remélhetőleg vége szakad!

kép: tarnokhir.hu

Sokan nem értik, miért olyan nagy gond a kerti zöldhulladék elégetése. Mert büdös lesz a kiteregetett ruha? Mert kicsit füstöl? Hiszen elődeink is mind így csinálták! Különben is, hova lehetne tenni azt a sok kupac levelet?

A válasz ebben az esetben egyszerű. Az avar égetése során szén-monoxid, fenol, dioxinok és még egy sor mérgező gáz szabadul fel, a kisméretű részecskékrőlés a lebegő, tűzveszélyes pernyéről már nem is beszélve. A zöldhulladék égetése közvetlen egészségügyi kockázatot jelent arra a településre, ahol az történik. Csak érzékeltetésképpen: egy kupac avar 6 órás égetése alatt annyi káros anyag szabadul fel, mint 250 busz folyamatos, 24 órás működtetésével.

Egyáltalán nem lehet füstölni

A két jogszabály ellentmond egymásnak, így ez korrekcióra szorul. Ebben az esetben pedig a levegővédelmi szempontok sokkal fontosabbak, mint az avar égetésének bevett gyakorlata. Ez ugyan sokaknak nem fog tetszeni, de a levegő minőségének érdekélben szükséges a lépés. A kormányrendelet természetesen kivételeket is megad, de ennek egészségügyi, erdészeti okai lehetnek, és az égetés sohasem végezhető a lakott területeken, vagy azok közelében.

kép:devecser.hu

De mi lesz így az avarral? A kertekben nagyon jól elfér egy komposztáló, amiben az avarból némi idő elteltével tápanyagdús virágföld lesz, vagyis kivételesen hasznos dolgot tehetünk a kertünkkel. Azoknak sem kell azonban aggódni, akik ódzkodnak a komposztálástól, ezt megteszi helyettük az állam. A zöldhulladékot elszállítják a megadott időben, komposztálják, majd az így készült virágföldet végül megveheti a vásárló, aki az alapanyagát adta.

lead kép:climenews.com

klímakörnyezetfüstavarkertlevegőkomposzt