Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Fél óra alatt 77 mm csapadék Katalóniában

Világidőjárás
2021. szeptember 08. 14:00
null

Spanyolországban az utóbbi időben komoly gondokat okoz a hirtelen lezúduló és nagy mennyiségben érkező csapadék. Ez most éppen Katalóniában,Alcanarvárosában csúcsosodott ki szeptember első napján.

kép: Joan Mateu Parra-AP

A heves esőzések miatt Spanyolországban több, mint 10 000 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül, ezen felül sok helyen súlyos közlekedési fennakadásokat is okozott a hömpölygő víz és az általa szállított törmelék.

kép: Joan Mateu Parra-AP

Alcanaresetében a helyzet kifejezetten súlyos, éppen ezért hatalmas szerencse, hogy a jelentések alapján nincsen halálos áldozata az itt történt áradásoknak. Pedig erre minden esély megvolt, hiszen fél óra alatt 77 mm csapadékot regisztrált a helyi mérőállomás.

Az eső intenzitása a kérdéses fél órában volt a legrosszabb, de összesen 233,5 mm csapadék zúdult alá a városra 24 óra leforgása alatt. Az áradás pedig vitt mindent, ami csak az útjába került. Autókat halmozott egymásra, házakat öntött el, és az utak járhatatlanná váltak a településen.

kép: Miguel Alonso

A helyi mentőalakulatoknak akadt dolga bőven, hét óra leforgása alatt több, mint 350 hívásra kellett reagálniuk. Nagyon úgy tűnik, hogy komolyabb sérültje sem lett az áradásnak, két ember került kórházba, őket hipotermia tüneteivel ápolják.

kép: Miguel Alonso

lead kép: france24.com

klímaesőemberáradáshaláléletSpanyolország