Április 19. Péntek, Emma

Fátyolfelhős, az átlagnál melegebb

Előrejelzés
2021. október 18. 18:00
null

Kedden napközben északnyugat felől egyre vastagodó fátyolfelhőzet húzódik hazánk térsége fölé, ám ebből csapadék nem alakul ki. A déli szél megélénkül. 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet - igazi vénasszonyok nyara jellegű idő várható.

Szerdán északnyugat felől szakadozott felhőzet vonul át felettünk, de csapadék nem fordul elő. Több-kevesebb napsütésre mindenhol számíthatunk. A déli, délnyugati szél egyre jobban megélénkül, néhol már erős lökések is lehetnek. 15 és 20 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön eleinte fátyol-és rétegfelhők zavarják a napsütést, majd vastagabb felhők érkeznek, és délutántól északon, északnyugaton már eső is kialakulhat. Viharossá fokozódik a délnyugati szél. Erős melegfronti hatás valószínű. 20 fok körüli értékeket mérhetünk.

Pénteken borult időre van kilátás, sokfelé esővel, záporesővel. Főleg a délnyugati tájakon eshet kiadós mennyiségű eső. 15 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Szombaton, október 23-án, nemzeti ünnepünk napján a többfelé viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, inkább már csak futó zápor lehet. 9 és 14 fok köré csökken a hőmérséket, erős lehűlés várható.

(fotó: Szabó Bálint)

szelesesőmelegoktóberőszesősvénasszonyok nyaraszél