Április 19. Péntek, Emma

Ezek ellen a dolgok ellen Bruce Willisnek sincs esélye

Érdekesség
2019. június 03. 12:00
null

A világvége elméletek legtöbbje elénk vetíti a Hollywoodi filmből is ismert képet: egyaszteroida ütközésipályán közelít hozzánk, és esélyünk sincs az elkerülésére. Bizony, a legtöbb esetben ez az, amitől igazán rettegünk.

Más is van, és rosszabb

Pedig igazság szerint az aszteroidák becsapódása nem is a legrosszabb, ami történhet. A Föld, illetve minden bolygó, és bolygórendszer mozgásban van. a tejútrendszerben szépen körbe haladnak, méghozzá szédítő, 230 km/másodperces sebességgel. Ez azt eredményezi, hogy nagyjából 250 millió év alatt a galaxisban leírunk egy teljes kört. Mindemellett a bolygók le és fel is mozognak, attól függően, hogy agravitációserő merre mozdítja őket. Ez a kilengés pedig 30 millió évente a galaxisunk igazi sűrűjébe löki a Földet.

kép: en.wikipedia.org

Aki retteg egy esetleges aszteroida becsapódástól, az ezen a ponton inkább hagyja abba az olvasást. Az aszteroidák ugyanis csak egy nagyon kis részét képezik azoknak a tényezőknek, melyek az élet, és az egész bolygó pusztulását eredményezhetik. Az említett mozgás során ugyanis olyanobjektumokkaltalálkozhat a Föld, melyek ellen abszolút semmit nem tehetünk, és amik egyetlen pillanat alatt törölhetnek el minket. Ilyenek a felrobbanó szupernóvák, a fekete lyukak, vagy éppen a forró gázfelhők. Ezekre a jelenségekre ugyanis egyáltalán nem vagyunk felkészülve, tekintve, hogy szerencsésen, eddig sikerült őket elkerülni.

Kipusztulás, megint

A kipusztulástól való félelem jogos, még akkor is, ha elsőre viccesnek tűnik, hiszen nem ez lenne az első alkalom. A dinoszauruszok katasztrófájáról mindenki tanult, de azt kevesebben tudják, hogy a bolygó, illetve a rajta lévő élet tekintetében nem ez volt az egyetlen mélypont.

kép:newscientist.com

Az őshüllők eltűnése is egy hatalmas kihalási hullám része volt, ami már nem is egyszer ment végbe itt, a Földön. Sőt, olyan hullámmal is találkozhattunk már, mely az élet 98%-át eltörölte, vagyis igazán csak a szerencse segített bennünket abban, hogy most itt lehetünk. Ebből nagyon jól látszik, hogy van elég veszély, amivel az emberiségnek, a Földnek és az azon lévő életnek szembe kell néznie. Nem jó ötlet még gyártani is magunknak néhányat.

Sajnos azonban ezt tesszük. A globális felmelegedés, a túlfogyasztás, a túlnépesedés és a mérgező anyagok használata csak néhány tényező a sorból, amiért egyértelműen és kizárólag azember felelős. Bolygónk csak ez az egy van, és ha még meg is valósul Hawking professzor jóslata, és az emberiség más bolygókat is benépesít, akkor is vigyáznunk kell arra az egyre, mely lehetővé tette az elindulásunkat, az életünket.

lead kép:christmasfm.com

aszteriodabolygóFöldemberhalálvilágvége