Március 29. Péntek, Auguszta

Északnyugat felől vegyes csapadék

Előrejelzés
2023. január 29. 18:00
null

Hétfőn reggel még lehet kevés napsütés, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az ország északkeleti felén elszórtan alakul ki vegyes csapadék. Eleinte a délnyugati, majd az északnyugati szél erősödik meg. 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden anapsütés mellett felhőátvonulások lesznek egy-egy futó záporral, hózáporral. Nagy területen lehet viharos az északnyugati szél. +5 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Szerdán északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan fordul elő vegyes csapadék: hózápor, havas eső zápor, vagy zápor. A nyugati szél délnyugatira fordul és kissé gyengül. 4 és 9 fok közé enyhül az idő.

Csütörtökön adélelőtti órákig valószínű borongós idő további vegyes csapadékkal, délután már nagyobb esély van napsütésre. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. +7 fok körül változik a maximum.

Pénteken változóan felhős időre van kilátás, akár többórás napsütéssel. Az eleinte még erős északnyugati szél délutánra mérséklődik. +4 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

(fotó: Posza Róbert)

erősszelesviharostélfagyzápornapsütésfebruárszélhavas esőhózápor