Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Északnyugat felől felhősödés

Előrejelzés
2023. február 10. 18:00
null

Szombaton északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék csak estétől fordulhat elő: gyenge eső, északkeleten hószállingózás formájában. A nyugati, majd az északnyugati szél megerősödik. 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap reggelig még előfordulhat gyenge csapadék, majd észak felől csökken a felhőzet. Az eleinte még erős északnyugati szél délutánra mérséklődik. Reggel 0, délután 7 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Hétfőn változóan felhős időre számíthatunk, a Dunántúlon tartósabb rétegfelhőzettel. Nem lesz csapadék. Reggel -1, délután +6, +7 fok valószínű.

Kedden reggelre többfelé képződik rétegfelhőzet, északkeleten pedig sűrű köd, mely csak lassan oszlik fel. Az északnyugati szél megélénkül. 4 és 9 fok között várható a maximum.

Szerdán areggeli ködfoltok feloszlása után változóan felhős időnk lesz, akár többórás napsütéssel. 5 és 11 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

(észlelőnk fotója)

fagyzápornapsütésenyhefebruárpáranaposfelhősködenyhülés