2019. december 10. kedd
Judit

Enne élő csirkét? Pedig ez lehet a jövő!

2018. október 18., 08:00
Enne élő csirkét? Pedig ez lehet a jövő!

Első hallásra a legtöbbeket elborzaszt a lehetőség, hogy egy olyan állatot egyenek meg, ami él. De nem szabad elfelejteni, hogy a 21. században élünk, így ebben az esetben ez még a csirkének is jó.

Egye meg, miközben a csirke vígan kapirgál

Az élő állat fogyasztása nem bevett szokás, persze csak akkor, ha az osztrigát nem számítjuk. Ázsiában azonban több fogás is létezik, melyeknél lényegi részlet, hogy az adott állat még él. Ez persze mélységesen felháborítja azokat, akik nem ebben a kultúrában élnek, és nem teszi boldoggá az állatvédőket sem.

kép: doctorshealthpress.com

Nem is csoda, hiszen már az is égbekiáltó bűn, hogy állatokat olyan körülmények között tartanak, mint a ketreces csirkéket, vagy a vágódisznókat. Életük rövid, borzalmas, és még csak nem is humánus módon távoznak ebből a világból.

Az ideális egy olyan állattartás lenne, ahol az állatok szabadon élhetnek, életük nem csupán 5 hét, és számukra is boldog lehet minden nap. Ez azonban az ipari méretek között kivitelezhetetlen.

Előre a műhúsért

Aki turpisságot sejt az élő csirke fogyasztása mögött, az nem téved. Egy Los Angeles-i cégnek ugyanis sikerült kifejlesztenie az eljárást, amivel a csirke egyetlen tollából reprodukálható a hús, amelyet később fogyasztunk. Így létrejöhet a látszólag feloldhatatlan ellentét, a fura anomália: azt a csirkét esszük, mely kint kapirgál a kertben.

kép: newvision.co.ug

A műhús nem csak ennek a cégnek a fejlesztései között szerepel, sok másik is próbálkozik vele, méghozzá igen szép eredménnyel. Az érdeklődés oka, hogy a húsfogyasztás egyre nő, miközben a klímaváltozás szempontjából az egyik leg rombolóbb mezőgazdasági ágazat az állattenyésztés. Összehasonlításképpen: a villamosenergia termelés a fűtéssel kézen fogva felelős a károsanyag kibocsátás 30%-ért, míg az ipari termelés a maga füstokádó kéményeivel 13%-ért vonható felelősségre. Az állattenyésztés 15.5%-os szeletet hasít ki a szennyezés tortájából, amit mindenképpen orvosolni kell. A műhús pedig sokak számára sokkal vonzóbb lehetőség, mint a vegetáriánus, vagy vegán életmód.

lead kép: poultrymanual.com