Április 20. Szombat, Tivadar

Embereket hajigált egy tornádó Németországban

Világidőjárás
2021. október 05. 14:00
null

A víztölcsérekről már sokszor esett szó nálunk is. Ezek azok a tornádók, melyek a vízfelszínen “landolnak”, ennek megfelelően rombolásuk sem jellemző, inkább csak az éppen a helyszínen tartózkodó szerencsétlen hajókban tesznek kárt.

kép: Philipp Brandl

Persze ez sem törvényszerű, hiszen a víztölcsérek is ki tudnak lépni a szárazföldre, ott pedig már a rombolásuk is lényegesen nagyobb lehet. Ez történt mostKielben, Németországban, szeptember 29-én.

A kialakuló víztölcsér a kikötővárosban a part közelében csapott le. Először még a vízen tombolt, ahol egy evezősklub tagjai éppen edzést tartottak. Több embert a vízbe hajított a kavargó légtömeg, néhányan pedig utánuk ugrottak. Összesen 7 embert sebesített meg a víztölcsér, 3-at súlyosan.

Sajnos ezután a kavargó légtömeg kilépett a vízből, a szárazföldön pedig a kikötő közeli házait kezdte rongálni, méghozzá eredményesen.

kép: bloximages.chicago2.vip.townnews.com

Több épület tetejét megszaggatta és fákat is kicsavart, az anyagi károkjelentősek. A helyi meteorológiai szolgálat ugyan előre jelezte, hogy akár 110 km/h-ás széllel, valamint kivételesen heves esőzésekkel is számolni kell majd, de egy tornádót előre jelezni nemigen lehetséges.

kép: dw.com

lead kép: remonews.com

Németországvíztölcsértornádóemberéletrombolás