Április 19. Péntek, Emma

Eltűnt Chile egyik leglátogatottabb tava

Éghajlat
2019. szeptember 05. 16:00
null

A globális felmelegedéssel kapcsolatosan sajnos előbb-utóbb olyan dolgokkal is szembesülnünk kell, amikkel nem igazán szeretünk számolni. Azonban egyes országokban már most is kénytelenek szembenézni azzal, hogy környezetük gyökeresen és durván megváltozik. Erre pedig minden ember készülhet.

LagunadeAcuelo

Chile egyik legnagyobb tava fontos kirándulóhely volt. Rengeteg turista látogatta, részben pedig az avokádó ültetvények öntözését is ennek a tónak a vizével oldották meg. A területen kifejezetten népszerű üdülőhely azonban mára eltűnt.

kép:visitchile.com

Nem arról van szó, hogy visszaszorult a víz, és már nem elég tiszta a fürdésre. Nem is gazdasági válság sújtotta a területet, hanem egyszerűen a tó eltűnt. Ehhez nem is kellettek évszázadok, sőt, még évtizedek sem. 2011-ben a tó még 12 négyzetkilométeren terült el. A hullámok a 6 méter mély vizet borzolták, és sok-sok ember látogatta a felfrissülés miatt. 2019 május 9-én azonban a tó teljesen eltűnt.

Ember, mit teszel?

Elsőre talán mindenki a klímakatasztrófa rovására írnáaz eseményeketde ez nem teljesen igaz. Az tény, hogy a területen 1980 és 2010 között a felére esett vissza az átlagos csapadékmennyiség. Az is igaz, hogy most a chilei hatóságok mezőgazdasági vészhelyzetet hirdettek a soha nem tapasztalt aszály miatt a területen, de még ez is kevés lett volna ahhoz, hogy egy ekkora tavat eltöröljön.

kép:infraestructurapublica.cl

A probléma összetett. Részben valóban a globális felmelegedés a ludas. Nagyobb részben azonban maga az ember. A határok nélküli turizmus olyan mértékben rombolta a tavat, mely visszafordíthatatlan károkat okozott, emellett pedig a gazdasági érdek, vagyis az avokádó öntözése is fontosabb volt, mint az intő jelek. Mert azok voltak, hiszen nem egyik napról a másikra tűnt el a víz. Most azonban már kietlen puszta a terület, az avokádóktól búcsúzhatnak a gazdák, a turisták csak a pusztulás nyomait látogathatják, Chile pedig elgondolkozhat azon, vajon megfelelő úton jár-e, vajon elbírja-e a gazdasága azt, ha az olyan vízlelőhelyek, mint aLagunadeAcueloegyszerűen eltűnnek a Föld színéről. A válasz egyértelmű, ám a felismerés sokszor elbújik a pénz árnyékában.

lead kép:newsbeezer.com

vízklímaaszályturistaember