Április 20. Szombat, Tivadar

Elon Musk is beszáll a Hyperloop versenybe

Zöld zóna
2022. június 07. 11:00
null

A Hyperloop egy elképesztő ötlet, amivel kifejezetten nagyot lehetne lépni a környezetbarát közlekedés felé. Bár megvoltak az előzményei, a Hyperloop Elon Musk fejéből pattant ki, azonban megvalósításában elsőre nem akart részt venni.

Feldobta hát a lehetőséget, hogy aki szeretne, essen neki, készítse el saját verzióját. Ebbe több cég is belekezdett, de azok is, melyek nagyon előrehaladott stádiumban vannak a munkálatokkal, csak a kabinok teszteléséig jutottak el. Nem könnyű a feladatuk, hiszen a légritkított csőben, mágneses lebegéssel haladó vonat akár 1000 km/h-ás sebesség fölé is képes lehet menni, így a kabinok roppant erőhatásoknak vannak kitéve.

Az építési versenybe azonban most úgy tűnik, az ötletgazda is beszáll a The Boring Company nevű cégével. Ha pedig a projektben megjelenik Elon Musk, akkor bár elsőre nagyon elrugaszkodottnak tűnhet az elképzelés, abból nagy valószínűséggel gyorsan lesz használható eredmény.

Most egy twitter üzenet szerint – pontosabban egy üzenetre való reakció Musk részéről - még idén megkezdik a The Boring Company által tervezett Hyperloop kabinok tesztelési folyamatait. Az is igen jó ómen, hogy a cég alapvetően alagutak fúrásával foglalkozik, vagyis a hyperloop ezen lehetősége is adott.

A futurisztikus mágnesvonat azonban biztosan nem a városokon belüli közlekedésre ad majd alternatívát. Sokkal alkalmasabb arra, hogy a városok között száguldva vigye az embereket, de Musk elképzelései szerint itt is “csak” 3000 km-es távolságig. Az ezt meghaladó utazásokra a cégvezér már a starship-et javasolja

képek és lead kép: shutterstock

vonatkörnyezetMuskHyperloopemberközlekedés