2020. december 5. szombat
Vilma

Ellen rombolt az íreknél és az angoloknál

2020. augusztus 21., 12:00
Ellen rombolt az íreknél és az angoloknál

A Kyle hurrikán maradványain hizlalta fel magát Ellen, melyre most az Ír Meteorológiai Intézet hívja fel a figyelmet, mert potenciálisan veszélyt jelent nem csak Írországra, hanem az Egyesült Királyságra is. 

kép: RTE.ie

Ellen igen nagy mennyiségű csapadékkal érkezik majd, ami villámáradásokat válthat ki mindkét országban, emellett a folyók szintjére is drasztikus hatást gyakorolhat, vagyis mindenképpen fel kell készülni ezekre a veszélyekre. 

kép: Greg Martin

Ellen másik erőssége a szél, mely előreláthatóan 100 km/h körül alakul. Az augusztus jellemzően nem ilyen viharos időszak a két ország számára, vagyis Ellen szokatlanul korán érkezik. Ennek azonban megvan az az előnye, hogy ilyenkor még a fák lombkoronája megvan, mely valamelyest csillapítja a tomboló szelet, így a károkat kisebbre várják ezen a téren. 

kép: Andy Gibson

A villámlások sora azonban most is problémát jelenthet, Így a felkészülés mindenképpen indokolt. Ellen ugyanis áradásokat, hullámverést és kicsavart fákat hagy maga után. 

kép: Christopher O’Sullivan TD twitter

lead kép: Greg Martin