Elért minket az Aral pora

Nemrégiben hazánkat is belepte a sivatagi por. Ez technikailag annyit jelentett, hogy az autók, házak felületén megült a sárgás kosz, és lehetett pucolni megint mindent. Pedig ez a por szomorú történetet mesél, melyet meg kell hallgatni, hiszen a múlt történései előrevetítik a jövőt is. 

Por 

A por, mely elérte Magyarországot is, sivatagból érkezett, méghozzá az Aralkum-sivatagból. Ne lepődjön meg, ha nem ismeri a területet, ez nem azért van, mert Afrika egy eldugott szegletéről beszélünk. A terület Közép-Ázsiában található, és talán ismerősebben cseng a neve, ha nem a legújabb térképeken szereplő elnevezést használjuk, hanem úgy hívjuk, ahogyan 60 éve még mindenki ismerte: Aral-tó. 

kép: Sebastian Kluger - wikipedia

Igen, a sivatagi homok abból a hatalmas vízfelületből származik, melyet több nyelvben is tengerként emlegetnek. A több, mint fél Magyarországnyi víz azonban mára csak emlék, szomorú mementója az emberi mohóságnak, és annak a ténynek, hogy mennyi mindent vagyunk hajlandóak feláldozni a nyereség oltárán. 

Egy eltűnő világ 

Egy ekkora tó nyilván hatalmas élővilággal is rendelkezett. Vízi és szárazföldi lények tömege élt itt, a tóban, a környező lápokban, deltákban. Nyüzsgő kikötővárosok álltak a partján, halpiacokkal, a tó nyújtotta lehetőségekre épülő életvitellel. Egyikük, a mai Kazahsztán területén álló Aralszk volt, mely nemsokkal ezelőttig 150 km-re távolodott el a parttól. A víz ugyanis eltűnt. Mikor az amerikai polgárháború miatt a rabszolgatartó gyapotgazdaságok sorra mentek tönkre, a Szovjetunió meglátta a lehetőséget a gyapottermesztésben. Hatalmas területeket vetettek be az értékes növénnyel, és az öntözését az Aralt tápláló két folyó vizével oldották meg. A mohóság azonban nagy volt. 

kép: unesco - wikipedia

Végül annyi vizet vezettek el az ültetvényekre, hogy a tóba 1980-tól nem érkezett utánpótlás. 2014-re gyakorlatilag eltűnt a hatalmas víztömeg, már az erősen sós kis tó sem bizonygatta, egykor bizony hemzsegett itt az élet. A kazah oldalon hatalmas összegekért duzzasztó épült, hogy legalább valamennyire visszakaphassák a tavat. Ez a projekt szerencsére sikeres, mára a halászat is megindulhatott, de az Aral régi fénye valószínűleg örökre eltűnt. 

A víz a legnagyobb értékünk, de fel kell ismernünk, hogy birtoklása, használata nem csak a mi privilégiumunk. Ha nem ésszel, fenntartható módon kezeljük a természet értékeit, akkor lemondhatunk róluk. Gyors nyereség után semmink sem marad. 

lead kép: Arian Zwegers Moynaq