Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Egyre szürkébb napok jöhetnek

Előrejelzés
2021. november 10. 18:00
null

Csütörtökön reggelre nagy területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, mely a nap folyamán ugyan zsugorodik, de lesznek olyan tájak ahol egész nap felhős marad az ég. A legtöbb napsütés délután a déli tájakon lehet. Eső nem lesz, de a ködös tájakon már előfordulhat ködszitálás. Reggel 1, délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet.

Pénteken hajnalban ismét terjeszkedik a köd, illetve a ködfelhőzet, reggelre már borult idő várható. Napközben néhol felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap, de a legtöbb helyen marad az erősen felhős idő. A csúcsérték 10 fok körül várható.

Szombaton erősen felhős, párás, főleg reggel ködös idő valószínű. Ködszitálás a Dunántúlon többfelé, máshol elszórtan lehet. Csak kevés helyen lehet napsütés. A délkeleti szél gyenge marad. 7-12 fok ígérkezik.

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő. Elszórtan fordul elő eső, szitálás. A keleti szél többfelé megélénkül. Marad a 10-11 fok körüli maximum.

Hétfőn az egyre inkább megerősödő északkeleti szél hatására fokozatosan csökken a felhőzet. Eső nem lesz. A délutáni órákban 9-13 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

(fotó: Pixabay)

felhőősznapsütéshétvégepáranovemberborongósködösfelhősköd