2021. augusztus 6. péntek
Berta, Bettina

Durván beszennyeztük a pandémia alatt az erdőségeinket

2021. március 27., 14:00
Durván beszennyeztük a pandémia alatt az erdőségeinket

pandémia kapcsán az emberek most nem mehetnek éttermekbe, kávézókba, de igazából szinte sehova sem. Egy jó mozi, egy kis fagyizás - ezekre most mind várni kell. De a természet most is nyitva van, és a turisták száma ennek megfelelően jelentősen megnövekedett. 

Ahol sok az ember, ott pedig sok a szemét is. Jelenleg két fajta turistát lehet elkülöníteni. Azokat, akik a pandémia előtt is rendszeresen jártak erdőkbe kirándulni, és azokat, akik most “kényszerültek” rá erre. A két csoport között az alapvető különbség, hogy hogyan viselkednek a kirándulóhelyeken. Nem is csak arról van szó, hogy a megfelelő cipőben közlekednek-e, amivel a többiek dolgát sem nehezítik, hiszen rendszeres sorok alakulnak ki a kirándulóhelyeken a gyakorlatlan turisták miatt. 

kép: plasticstoday.com

Sokkal fontosabb különbség, hogy a gyakorlott erdőlátogatók a hulladékukat magukkal viszik. A többiek azonban nem. Ezzel pedig két szempontból is gond lehet. A nagyobbik az, ha egyszerűen eldobálják a séta közben, ezzel erősen szennyezve az erdőket. A másik az, hogy a kihelyezett kukákba gyűlik a sok szemét, ám ezek ürítése nehézkesen megoldható. Ha pedig tovább marad ott a hulladék, azt a szél vagy az állatok is széthordják, vagyis az eredmény ugyanaz: szemetes lesz az erdő. 

 

pandémia miatt a hulladék a természetben jelentősen megszaporodott, de szerencsére a megoldás éppen ott van, ahol a probléma is indul. Más dolgunk nincs, mint csatlakozni az Országos tavaszi nagytakarításhoz. Ez azzal jár, hogy a kirándulásra magunkkal viszünk egy zacskót. Ebbe gyűjtjük azt a szemetet, amit mi magunk termelünk a kirándulás alatt, illetve azt, amit eldobálva látunk. A zacskót pedig haza visszük, és otthon dobjuk ki, nem pedig az erdőkben kihelyezett kukákba. 

kép: pond5.com

Ezek száma egyébként is egyre kevesebb, hiszen a cél épen az lenne, hogy a kirándulók megértsék: a hulladék nem az erdőbe való, ne hagyjuk ott, sőt, ha lehet egyáltalán ne is hozzuk létre, hiszen a jó szemét az a szemét, ami nem létezik! 

lead kép: freepik.com

Ezek is érdekelhetnek