Április 19. Péntek, Emma

Drága lesz a fenyő - miből legyen karácsonyfa?

Zöld zóna
2022. december 04. 08:00
null

Közeledik a karácsony, ennek megfelelően pedig elővesszük azt a témát, amit minden eddigi évben, a karácsonyfa kérdését. Most azonban nem annyira a műfenyő kontra igazi a kérdés, hanem az, hogy a klímaváltozás milyen hatással lehet a fenyőinkre.

A válasz nem meglepő: rossz hatása van. A tartós szárazság a fenyőtermelőket sem kímélte, és mivel a fenyő hasonlóan termesztett növény, mint bármelyik másik, a szárazság az idei “termésre” is rányomta bélyegét. Ez jellemzően áremelkedésben mutatkozik meg, idén 15% körüli drágulással lehet számolni.

Ez pedig nem jó hír, főleg az energiahasználat leszorítása és a dráguló élelmiszerek mellett. Mivel az élő fenyő árára nemigen van ráhatásunk, így, ha más nincs, nézzük, miből lehet még mutatós karácsonyfa.

kép: Brittany Blue-Facebook

Műfenyő

Igen-igen, csak egyszer kell megvenni, és sokáig használható, így mondhatjuk rá, hogy környezetbarát. Illetve mondhatnánk, de nem tesszük, mert ehhez nagyjából 40 évig kéne használni, és a lebomlási idő a műanyag esetében még ekkor sem lesz rövidebb. Vagyis a környezetbarát megoldástól nagyon távol áll!

Fenyő

Olcsóbb megoldás lehet egy lucfenyő, de sokszor már 4-5 nagyobbacska ággal is nagyon mutatós “karácsonyfát” kreálhatunk, vagyis ha az egész fa nem fér bele, néhány ág is elegendő lehet – ezeket akár a falra is lehet rögzíteni, háromszög alakban, ami a hagyományos karácsonyfákat is erősebben utánozza.

kép: Enjoy your home

Szobafenyő

Kedvelt szobanövény az Araucaria heterophylla, mely karácsonyfának is tökéletesen alkalmas, lévén szobafenyőről beszélünk. Nem lesz olyan tömött, mint egy vágott nordmann fenyő, de a hangulatot biztosan képes megteremteni.

kép: apartmenttherapy.com - Adrienne Breaux

Fa nélkül

Alapvetően a díszek megfelelő elrendezése mondjuk a falon, vagy ügyesen fellógatva azokat imitálható a fenyő formája, igaz, ez a gyerekeket nem fogja vigasztalni. Ha azonban ez nem lényeges, akkor a fához sem kell ragaszkodni, sőt, akkor sem dől össze a világ, ha egyszerűen lemondunk a karácsonyfa állítás szokásáról, és “csak” a helyiség díszítése révén érjük el a karácsonyi hangulatot.

lead kép: mattolini.com

pénzkarácsonyünnepfalehetőség