Március 29. Péntek, Auguszta

Délen és keleten vegyes csapadék

Előrejelzés
2021. december 26. 18:00
null

Hétfőn nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de a középső tájakon szakadozott lesz a felhőzet, és itt pár órás napsütés is lehet. Az ország déli, majd délkeleti, keletiterületein többfelé várható havazás, ónos eső, havas eső. -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden erősen felhős, párás időre számíthatunk. Elszórtan fordulhat elő szitálás, ónos szitálás, vagy hószállingózás. Reggel 0, délután +3 fok körüli értékeket mérhetünk. A délies szél néha megélénkül.

Szerdán északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és több hullámban várhatók esők, északkeleten havas eső, hó is előfordulhat. A délnyugati szél élénk lesz. 2-9 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és nyugat, északnyugat felől újabb nedves levegő érkezik hazánk térségébe, ezért többfelé, több alkalommal lehet eső. 4 és 14 fok között változik a hőmérséklet. A nyugati, északnyugati szél megerősödik.

Szilveszter napján az erős északnyugati szél hatására lassan csökken a felhőzet, már csak eleinte lehet záporeső. 5-15 fok közötti enyheséggel búcsúzhat az év.

(fotó: Járvás József)

esőónos esőszilveszterszélhavazásmelegedésenyhülés