2022. május 24. kedd
Eliza, Eszter

Csökken az ózonlyuk - legalább nem égünk le, miközben kipusztulunk....

2018. november 7., 16:00
Csökken az ózonlyuk - legalább nem égünk le, miközben kipusztulunk....

Mostanában a médiában egyre – másra lehet olvasni a környezettudományi, vagy természettudományi cikkeket, melyek rámutatnak, hogy mekkora gondban vagyunk. Így igazán üdítő végre egy kis jó hírt is olvasni: az ózonréteg szépen javul!

1970

Ez volt az az év, amikor a tudósok felfedezték, hogy valami nincs rendben azzal a réteggel, ami a Föld felszín felett 10 kilométerrel kezdődik, és közel 40 kilométerig tart. Az ózon egy instabil vegyület, mely három oxigénatom kapcsolódásából jön létre. Sajnos, mint kiderült igencsak rossz hatással vannak rá a klór-fluor-karbon  (CFC) vegyületek, így ez a rétek pusztulni kezdett. Hogy komolyan kell-e venni a réteg pusztulását? Erősen, hiszen az ózonréteg hivatott megvédeni a Földet a Nap káros sugaraitól, amik megfőznék azt.

kép: express.co.uk

Nem véletlen, hogy már 1987-ben a montreali jegyzőkönyvben megállapodtak a világ országai, hogy az említett anyagokat kivonják az ipari termelésből, és azokat másokkal helyettesítik (mára a helyettesítőket is ki kell vonni, mivel azok üvegházhatású gázok). A dolog azért itt sem ment egyik napról a másikra, hiszen az ózonréteg legrosszabb állapotban a kilencvenes években volt. Ekkor teljes tömegének mintegy 10%-át veszítette el.

Szépen javul

Azt azért nem lehet mondani, hogy már nincsen baj, de az előrejelzések alapján 2060-ra teljesen regenerálódik a réteg – persze ha nem tesszük tönkre megint. Hogy folytatni kell-e az ózonréteg megóvását célzó lépéseket az nem is kérdés, hiszen jelenleg is egy 25 millió (!) négyzetkilométeres luk tátong a Déli-sark felett. Azonban már ez is sokat zsugorodott, hiszen 2006-ban még 35 millió négyzetkilométeres volt a rés. Számunkra kicsit előbb jön el az ózonréteg helyreállása, mivel az északi félteke felett már 2030-ra helyreállhat a rend.

kép: globalfreshnews.com

Sajnos, bár Ázsiában 2012-ben betiltották a CFC anyagok használatát, Kelet – Ázsiában a kibocsátás az utóbbi években növekedett. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mely országok felelősek ezért, így a felelősségre vonás is várat magára.

lead kép: dnaindia.com

 

Ezek is érdekelhetnek