2019. október 17. csütörtök
Hedvig

Bicikliút, mely áramot termel

2019. március 11., 12:00
Bicikliút, mely áramot termel

München úgy döntött, hogy ha Erftstadt-nak ment, akkor a fővárosnak is mennie kell, vagyis belevágnak abba a projektbe, ami minden biciklist felcsigáz.

Bicikliút

Már maga a bicikliút építése is érdekes lehet a hazai bringásoknak, de a szomszédban ennyivel nem elégszenek meg. Kölntől nem messze Erftstadt településen működik az a napelemes bicikliút, melyet az Osztrák törvényhozás egy müncheni frakcióvezetője, Michael Mattar a fővárosban is szeretne megvalósítani.

kép: cadencemag.co.uk

A kivitelező cégnek kicsit sincs ellenére a lehetőség, sőt, az egész ország érdeklődéssel figyeli a kezdeményezést és a kivitelezést is. hiszen ha a rendszer úgy működik, ahogyan elvárják tőle, akkor még az is lehet, hogy lényegesen nagyobb léptékben is alkalmazzák majd, ehhez azonban az árakat mindenképpen lejjebb kell nyomni, mert azok nagyon magasak.

Saját energia

A bicikliút, amit terveznek inkább csak egy szakasz, mivel 90 méterről van szó. Itt a Donald Müller-Judex által tervezett borítást szeretnék alkalmazni, mely alapvetően kisebb napelemekből áll, melyeket üvegcserepek alá rejtenek, és amelyek ráadásul még csak nem is csúsznak – ez fontos szempont egy út esetében.

A megtermelt energia ezen a szakaszon éves szinten 16 megawattóra, amit több célra is felhasználnak. Az utak világítása az üvegcserepekbe épített ledekkel lehetséges, ezeket működtetné a megtermelt energia, illetve egy ügyes megoldásnak köszönhetően magát az utat melegítené télen, így a jegesedés vagy a hóakadályok gond nélkül leküzdhetőek lennének. A maradékot pedig visszatáplálnák a rendszerbe. Az úthálózat bővítésével pedig már jelentős mennyiségű energia is termelhető lenne.

kép: allinfo.space

Persze most is ott a ha, hiszen jelenleg a kivitelezés igencsak drága mulatság. A pontos árat a tervező nem árulta el, de az biztos, hogy ha sorozatgyártásba kerül a rendszer – ami két éven belül reális elképzelés lehet -, akkor négyzetméterenként 250 euró körül fog mozogni. Ez persze csak maga a rendszer, a földmunka, telepítés üzembe helyezés és a többi még erre rakódik rá. A dolog így sem kifejezetten olcsó, de ha azt is nézzük, hogy a hagyományos bicikliutakkal ellentétben bevételt is termel, akkor más messze nem olyan rossz lehetőség. Hogy valóban telepítik-e a 90 méteres szakaszt, azt a müncheni városi tanács fogja eldönteni.

lead kép: sun.bike