Március 29. Péntek, Auguszta

Az Olaf hurrikán Mexikóba érkezett

Világidőjárás
2021. szeptember 16. 14:00
null

Olaf számunkra a kedves Disney meséből ismerős. A szerethető kis hóember azonban köszönőviszonyban sincsen azzal az Olaffal, akivel most kell megismerkednie Mexikónak.

kép: paudal.com

Ez ugyanis egy hurrikán, mely nem várt túl sokat azzal, hogy elődjét kövesse, és már szeptember 11-én partot ért Mexikó területén. Olaf azonban szerencsére nem rendelkezik olyan energiákkal, mint a nagy testvér, Ida.

kép: news.yahoo.com

A mostani rendszer “csak” kettes kategóriájú hurrikán, ennek megfelelően pedig az általa okozott károk is mérsékeltebbek - bár ez a reláció egyáltalán nincsen kőbe vésve, hiszen sokszor egy trópusi depresszió is elképesztő rombolást képes véghez vinni.

kép: Cortesia - americanpost.news

Olaf azonban viszonylag csendes, semsérültjeisem halálos áldozatai egyelőre nincsenek. Az áramellátást azonban rendesen megtépázta a vihar, hiszen szelei a fákat és a villanyoszlopokat is igyekeztek kicsavarni a földből.

A vezetékek szakadása miatt mintegy 200 000 ügyfél számára szűnt meg az áramszolgáltatás LosCabosés La Paz között, valamint San JosédelCaboés aCaboSan Lucas között az utakon áradásokat jelentettek, illetve a kidőlt fák miatt is több szakaszt le kellett zárni.

kép: Dominique Torres Williams-via REUTERS

Mivel Olaf már landolt, és nem is tér vissza a víz fölé, így mostantól gyorsan fog gyengülni, szelei elcsendesednek ám a szállított csapadék mennyiségére ez a gyengülés nemigen lesz hatással.

kép: NOAA-GOES-East, RAMMB-CIRA, TW

lead kép: riviera-maya-news.com

esőhurrikánOlafemberMexikószél