2019. szeptember 15. vasárnap
Enikő, Melitta

Álom megújuló luxuskivitelben

2019. szeptember 7., 15:00
Álom megújuló luxuskivitelben

Nyaralási álom: Maldív -szigetek, cölöpökön álló bungalók, azúrkék tenger, csodálatos látvány. Csakhogy a paradicsomnak megvannak a maga árnyoldalai is. Egy szigeten ugyanis, főleg, amin kizárólag turisták tartózkodnak, az áramellátás megoldása nehéz, és bizony környezetszennyező. 

Motorzúgás 

A luxus, a csodálatos környezet mellett a bungalók vendégei monoton zajjal is találkozhattak. Nem sokkal, és nem is hangosan, de azért ott volt. Ezek a diesel motorok, melyek áramot fejlesztettek, hogy a vendégek ne szenvedjenek hiányt semmiben. És hát bizony sok a bungaló, sok a vendég, ennek megfelelően sok az üzemanyag is. 

kép: edition.mv

A Lux South Ari Atoll esetében ez 260 000 liter diesel üzemanyagot jelentett évente. Ez nem kis kiadás, de ami még rosszabb, erősen szennyezi a környezetet, azt, amiből a hotel tulajdonképpen él. Ez pedig nem jó, így a vezetés meg is tesz mindent, hogy változtasson. 

Napelemek 

És persze nem most kezdték. Az áramtermelés egy részét már egy ideje napelemek adják, melyek a központi épületek tetején kaptak helyet. Most azonban egy “kis” bővítés történt. 

A szálloda úszó napelemekkel toldotta meg a termelését, melyet ráadásul különleges megoldással alkalmaznak. Ezek a napelemek a korallzátony felett kapnak helyet, vagyis a szigetek közvetlen közelében. Ráadásul úgy vannak kialakítva, hogy az áramtermelés mellett menedéket nyújtsanak a kis halaknak a zátony felett. Vagyis nem csak a vendégek és a szálló számára hasznosak, hanem a zátony életének is szerves részeivé válnak, nem pedig akadályozzák azt. 

kép: swimsol.com

Az energiatermelés most már akkora, hogy a szálloda képes volt teljesen leállni a diesel áramfejlesztők használatáról, vagyis a sziget levegője is tisztább lett, és a vendégeknek sem kell gyertyafénynél pihenniük - ha csak nem akarnak. 

A vezetés itt még mindig nem áll meg. A jövőre is gondolva a megújuló forrásokat továbbra is fejlesztik, bővítik, hogy minden kiegészítő szolgáltatás is megújuló energiával üzemelhessen, ezzel is emelve a szálloda vonzerejét. Mert ma már ez is komoly szempont: a hely, ahova az ember utazik, mennyire figyel a környezetre, mennyit tesz azért, hogy minél kisebb lehessen az ökológiai lábnyoma. 

lead kép: theentertainerme.com